Hát azt kerestem fel, mert él bennem a vikingek felfedező vére. Ha azt mondom, hogy vegyes benyomást kellett, nem mondtam semmit. Az utcai "kerthelyiségben" sötét helyi arcok ittak a februári fagyos estében, bent nem keltett rossz benyomást ránézésre a hely, talán jobb napokat is látott, a benti ivók kedélyesen átkiabáltak egymásnak sokméteres tereken át, miközben fogyott a lé. Mafláztam a pultnál, kérdeztem, hogy lehet itt enni? És mit? Erre ingerülten odavágott a nő elém egy lapot, azon egy tollal sok dolgot áthúzott, aztán mondta, hogy itt van. Félve, pislogva megkérdeztem, hogy akkor rántott gomba az van? Válasz valami ilyen volt, hogy most akkor kér vagy nem kér? Hát ha szabad. ,. . . Nem, nálunk ez nem így megy! iszik vagy nem iszik? Majd azután, ha ettem, ha úgy lehet. Nem, nálunk ez nem így megy. Előtte akkor iszik vagy nem? Hát, ha kell és ez a szokás. . . Na most akkor eldöntötte már, hogy mit akar, vagy mit csináljunk? Kérem, akkor iszom előtte is, ha azt kell. . Na jó, ebből elég volt, majd szóljon, ha eldöntött valamit, addig kimegyek a konyhába a rendeléssel. Jaj! Hát akkor Unicumot! Szilvásat, ha lehet! Azt kérek! Na végre! Kicsit vagy nagyot? Kicsit! És így is lett, közben megkaptam még egyszer, hogy nálunk ez nem így megy. Mondtam, hogy és az étel után innék egy Pilsnert! Na jó menjen innen, üljön le valahol, aztán majd kiviszem. Engedelmesen megittam az Unicumot, vártam és elfogadható időn belül meg is kaptam a rántott gombát krumplival, tartárral, nem mertem nem megenni, majdnem mind elfogyott, aztán óvatosan jeleztem, hogy már ettem, és innék a megbeszéltből. Megkaptam az üveges Pilsnert, végül mindezért viccesen keveset fizettem, összességében mindenért 2670 forintot, de elhatároztam, hogy következő este inkább valami vallási böjtöt tartok, akármilyen Isten nevében.
