Átlagos
2017. július 15.egyedül járt itt 35 Rég nem jártam itt, és még a bejárat is máshol van, hisz egyéb egységekkel osztozik a régi helyén. Nekem ez a része nem jött be. Zárt lett, bunker jellegű. Az egész napfénytől eléggé mentesre sikeredett. Nem tudom, én csak megettem a rendelt ételemet, megittam a kólámat, de sok időt nem töltenék benn.
A csípős szárny olyan, mint más boltjaikban. A kódos WC-vel nincs baj, de szemüveget kell vennem, ha használni akarom.
4Ételek / Italok
4Kiszolgálás
3Hangulat
3Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Átlagos
2017. július 15.gyerekekkel járt itt 35 Ma nem az eső elől menekültünk ide, hanem mert jó voltak a tapasztalataink. Picit változott a hely, bár a pincért felismertem. A csülök inkább főtt volt, mint sült. A köret, bár külön rákérdezett, hogy a vele járó párolt káposzta mellett mit kérek, inkább díszítés jellegű volt. Párom ugyanerre panaszkodott.
Bár kötünk legyen szólva, ő sokszor meghagy a köretből elég sokat. A gyerek menük a szokásos fagyasztott dolgokból készültek, így az unokám Iglo halrudacskákat evett. Betudható kicsit a hirtelen nagyon sok vendégnek, hisz pl olyan asztalhoz sikerült még éppen leülni, ahol sokáig várt egy úr a fizetésre, és addig kedvesen megosztotta velünk a helyet. Annyira sokáig, hogy a párja megjelent egy idő után, hogy vajon sikerült-e már fizetnie. Nekünk ilyen gondunk nem volt, kártyával, kisvasúti kedvezménnyel sem fizettünk sokat. Mégis mindkettőnknek az volt az érzése, hogy romlott a helyzet az elmúlt évekhez képest.
3Ételek / Italok
4Kiszolgálás
3Hangulat
4Ár / érték arány
3Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2017. július 12.a párjával járt itt 55 Egy pár nap alatt kétszer voltunk itt. Mivel Cákon volt szállás, onnan egy rövid sétával el lehet érni az út menti csárdát. Így gyalogosan már lehetőségem nyílt inni egy sört,sajnos azonban még mindig csak Sopronit mérnek. Az étel minden alkalommal finom, és szeretem a cáki apró pecsenyét, mint helyi specialitást.
Hét közben szabad asztal is inkább van. Az árak éppen csak meghaladják azt, ha otthon akarna az ember ilyen adagokat, és minőséget főzni magának. Mondjuk egy negatívum mindenképpen van. Láthatóan a faluból gyalog érkezőkre nem számítottak, mert az esővíz elvezetőben kell bukdácsolni a bejáratig, ha nem akar az ember az árokban, vagy az úton bandukolni.
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
5Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2017. július 11.a párjával járt itt 45 A nyáron mások kérése miatt sosem marad ki a halsütő. Bár én inkább kolbászt ettem. Az egyébként nem volt rossz. A sorállásos, kikiabálós, a tálcákkal, az üdítő hűtőnél tolongás csak azért is érdekes, mert Ha kilép az ember az építmény elé, akkor Sajkodig, és Balatonfüredig semmi sincs. A parkolás a füvön, össze-vissza.
Szóval engem már előre bosszant a spártai, vagy inkább strandbüfé jelleg. Az előny, hogy nem izzadt, meztelen férfi hátat kell nézni a sorban fél óráig. Csak mondom, hogy a Balatonon nincs halászat. Onnan csak horgászok foghatnak ki halat, akik viszont nem adhatják el a fogásukat. Így a halsütőkben mindenütt román, kazah, argentin halból készülnek a fogások. A pisztráng lillafüredi, ez tiszta, ki is van írva. A többiről az összes halsütő gondosan hallgat.
4Ételek / Italok
3Kiszolgálás
3Hangulat
3Ár / érték arány
3Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2017. július 11.egyedül járt itt 45 A Lehel Piacon belül terveztem enni, de rossz időben, így a kedvencemnél olyan sor állt, hogy kiléptem a piac mögé. Ott áttekintve a túl oldalra számba vettem a lehetőségeket, majd a legközelebbi gyrososba beléptem. Majd minden asztalnál ültek, de bíztam benne, hogy az előttem a pultnál, és a pénztárnál sorban állók elviszik a kajájukat a környező irodaházakba.
Ez be is jött. Nem cifráztam, kértem egy gyros tálat. A fizetéskor a pultnál találtam egy női táskát, át is adtam a pénztáros hölgynek, aki futott is azonnal az éppen az előbb fizetett nő után. Kifelé még meglengette a táskát a vendégek felé, nem-e mégis onnan valakié. Volt is rá jelentkező törzsvendég. Így ki is derült, hogy már vagy 15 perce fekhet a táska pulton, így több vendég is pakolt rá tálcát. Az ügyön mindenki azonnal túl tette magát. A gyros finom volt. Nem hűha, de bőven az ehetőbb fajtából.
4Ételek / Italok
4Kiszolgálás
4Hangulat
4Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Átlagos
2017. július 11.egyedül járt itt 35 Semmi extra. Nem is könnyű megtalálni. Én pl évekig laktam mellette, míg kiderült, hogy van egy étterem a szomszédos pincék egyikében. Nem túl hivalkodó a cégér. Lenn álkínai díszletek, a hagyományos gyorskaja pult, és ugyanazok az ételek, mint az összes többi hasonló étteremben.
Tálcára a tojásos rizs, a csípős ragu (aminek sosem fogom megtanulni a nevét), vagy esetemben dobozba, és a pult végén a kasszánál fizet. Tolongás nem volt, egyedül voltam az étteremben, ami talán picit nygyobb is, mint a szokványos. Ezzel kilóghat a sorból. A kaja neve ugyanaz, az íze is. Mintha egy helyen főznének minden kínai gyorsbüfének :)
3Ételek / Italok
3Kiszolgálás
3Hangulat
4Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2017. február 22.egyedül járt itt 45 Nem mindig van erőm sorba állni. Dél tájban a környékről, öltözék alapján az irodaházakból megjelennek a vendégek. Bár gyorsan megy, mégis riasztó. Ezzel együtt egy szendvics, amelyek a pult felett gondosan feliratozva, tartalmuk felsorolva szerepelnek nem kerül sokba és egy ebédre elég. A szűkös hely miatt inkább elvitelre hoztam el.
A hús a máj frissen kirántva, a saláta jó, és bár én a kovászos helyett a csemegét szeretném jobban, nem zavaró az uborka a szendvicsben. Az árak úgy vannak meghatározva, hogy aszerint lehessen kérni, 5-10 forint ide-oda a különbség a beltartalomtól függően. Nem kell magyarázni, hogy a salátás, májas, szezámmagos. . . , csak hogy a 695-ös.
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
4Hangulat
5Ár / érték arány
3Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Átlagos
2017. január 9.egyedül járt itt 35 Pár napja úgy döntöttem, hogy a Pólusban történt vásárlás közben nem hamburgert, vagy csirkeszárnyat, esetleg gyrost eszem, hanem pizzát. A Pizza Hut kézenfekvőnek tűnt. Étterem, mert beülős, és bár fél méterre van a forgatagtól, mégis kissé szeparálva. Kis pizzát rendeltem, mert január van, és az ember ilyenkor rámegy a vonalakra, de sajtos széllel.
Van jobb már a városban, ennyiért pláne. A feltét szegényes volt, a tészta finom, és aki nem szereti a száraz szélét, annak is teljes egészében fogyasztható. Csípőset rendeltem, és ez téynleg csípős volt. Nem maszatolósak pikáns. Viszont a kapott számla valamiért eltért fölfelé attól, amire az étlapról emlékeztem. Szóval ÁFA csökkentés ide, vagy oda, nem kevesebb lett, hanem több.
3Ételek / Italok
4Kiszolgálás
3Hangulat
3Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2016. október 27.a párjával járt itt 45 Cák, kis falu Kőszeg mellett. Máskor is voltunk már ott, de akkor Kőszegen szálltunk meg. Most úgy gondoltuk, kijövünk a városból. A környék szép, túraútvonalak indulnak nem messze a szállástól, a falu szélén egy étterem/csárda teszi lehetővé a kulturált evést. Maga a szállás zöld. Az udvara tényleg tele van növénnyel, a falakon felfutott vadszőlő.
A Hárs fantázianevű apartmant kértük és kaptuk. Két főre pont elég. Nagy fürdőszoba, meglepetésásszerűen egy mosógéppel (ha valaki hosszabb időre érkezne? ), a szobában 32"-os tévével, műholdas vétellel (nem csak jelzés értékű pici tévé a plafonra szögezve, amilyennel már találkoztunk). A wifi jó, nem csak névleg létezik, de kimondottan használható. A konyha is megfelelően felszerelt. Só, fűszerek, kávé filter van. Egy pici télikert van, ahová kiülni már nem nagyon lehetett, mert ahhoz hűvös volt az ablak mellett, kinn terasz, most szintén használaton kívül. Az ágy mindig rizikós, nekem most nem jött be. Ami furi volt, hogy a bejárati ajtót belülről kulccsal nem, de egy ráfordítós riglivel jelzés értékűen lehet zárni. Ott helyben ez talán megszokott, pesti embernek ez nem megnyugtató. Szintén meg kell szokni, hogy ahol nincs bevilágító közvilágítás, ott éjjel nagyon sötét tud lenni, ami éjszakai közlekedés eseté egy vadidegen helyen. . . Az udvarra hátulról lehet beállni kocsival. A háziak kedvesek, a macskák barátságosak.
5Személyzet
5Tisztaság
5Ár / érték arány
4Kényelem
5Szolgáltatások
4Étkezés
5Elhelyezkedés
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2016. október 24.a párjával járt itt 55 Ma hétköznap és délután négy körül jutottunk el az étterembe. A teraszon nem láttam vendéget, és mivel a parkoló üres volt, felteszem benn sem lehettek sokan, mert gyakorlatilag csak kocsival elérhető hely. Kinn foglaltunk helyet, és a múltkori zsúfoltság emléke is eloszlott. Az ételek a szokásos jó ízzel, és mennyiséggel kerültek az asztalokra.
Gösser sört is csapolnak a Soproni mellett (mondjuk ezt mások is átvehetnék, mert az utóbbi nem nagy kedvencem). A csőszök csülke tényleg ízletes, omlós hús, ropogós bőrrel és olvadó zsírral. A gomba csak javít rajta. A krumpli frissen sült, finom. A páromnak a batyura is csak annyi panasza volt, hogy megfeledkezett már arról, hogy gyöngyhagymával kapja, és nem szereti. A felszolgálóval utólag megbeszéltük, legközelebb, ha jelzi, nem kerül a tányérra. Említést érdemel a fura színű macska. Ahogy a személyzet felveszi a rendelést, elindul az asztal felé. Elhelyezkedik nem messze, de különösebben feltűnést nem kelt. Ahogy megjelenik a tányér az asztalom, jó érzékkel pattant fel a padra a párom mellé. No, nem kunyerál. Két-három kötelező dörgölőzés után hátat fordít, de a farkával néha hozzá-hozzá ér az emberhez. Szerintem nőstény. Nem kér, de tudjad, hogy ott van, és találd ki, hogy akar-e valamit. Örüljünk, hogy ülhetünk vele egy padon,de vegyük tudomásul, hogy nem néz minket semmibe. Ahogy a párom végzett és letette a kést, villát, már ugrott is a padról, és ment a dolgára. Nem kapott kaját, de láthatóan nem is érdekelte, hisz késő volt, reggel óta megtölthette a bendőjét. És nem hibaként hozom fel. Színfolt. Narancs-fekete-fehér színfolt.
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
5Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
158 értékelés / 16 oldalon
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.