Kiváló
2017. márciusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2017. március 12.Ajánlom a helyet másoknak is!
Először azt mondom el, ami nem tetszett, mert összességében nagyon is elégedett voltam. Keveselltem a fürdőszobában az akasztókat, az összesen két darabra a köntöseinket tettük, a benti és a kinti törölközőket a szekrényajtókra voltunk kénytelenek teríteni. Kényelmetlen volt kicsit hogy a fürdő ajtaja a w.c.-n koppant, praktikusabb lett volna a helyszűke miatt egy tolóajtó. A felettünk levő szobában történő rohangálás sem volt túl élvezetes, amúgy sem kintről, sem a szomszédos szobákból nem hallatszott be zaj.
A hotel egyébként nagyon szép, karbantartott, tiszta, a személyzet figyelmes, gondos, minden tekintetben rendezett. Az ételválaszték és minőség szintén jó, ahogy a fürdőtér is. Tágas, kényelmes , várra néző szobánk volt, mindennek találtunk helyet, az ágy szintén kényelmes. Kellemesen szórakoztunk a csomagban kapott lovagi tornán is, és nagyon ízletes füstölt árukat, szörpöket vásároltunk a közelgő húsvétra a családi gazdaságból, melyeket helyben, szintén a hotelben vásárolhattunk meg.
Az említett hiányosságok ellenére is nagyon jól érzetük magunkat, nemcsak a szép környezet, hanem a kimondottan barátságos hozzáállás és légkör miatt, úgyhogy biztosan visszatérünk még ide.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet: Tisztaság: Ár / érték arány: Kényelem: Szolgáltatások: Étkezés: Elhelyezkedés: Hotel Kapitány Superior Wellness további értékelései
2024.05.07a párjával
Kiváló
Nagyon szép, patinás, de a modern stílust is belecsempészett korrekt szálloda, lovarda, csárda és pompás vár, egy csúcsszuper komplexum, amiért csak hálás lehet az oda látogató vendég!!! Köszönet a fenntartó tulajdonosnak, és családjának, és külön köszönet a személyzetnek akik oly sok...
2024.03.29barátokkal
Kiváló
Tökéletes hely a kikapcsolódásra. A Hotel elrendezése, berendezése kellemes, kényelmes. A szoba berendezése kényelmes, környezete csendes. A szobából a kilátás csodálatos, a várra néző. A szálloda dolgozói kedvesek, segítőkészek. Az étterem tiszta, elrendezése kényelmes, vendégbarát. Az ételek...
2024.03.11barátokkal
Kiváló
Családommal többször is pihentünk már a szállodában, mindig nagyon jól éreztük magunkat. Legutóbb 8 fős baráti társasággal töltöttünk el 2 éjszakát nőnapkor. Nagyon elégedettek voltunk, kiváló a wellnes részleg, kitűnő a konyha kínálata, remek programokon vettünk részt. Biztosan megyünk még ebbe...
A Hotel Kapitány Superior Wellness legnépszerűbb csomagjai
Kedvezményes ajánlat
114.880 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
2024.06.21-ig
Kedvezményes pihenés
107.600 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
09.01-12.20.
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Kényeztető pihenés Hévízen Tófürdő belépővel
2025.05.01-ig
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
63.147 Ft / 2 fő / 2 éj-től kiváló félpanzióval
2 éjszakás ajánlat félpanzióval
2025.01.06-ig
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
82.460 Ft / 2 fő / 2 éj-től csodás félpanzióval
Senior csomag nyugdíjas igazolvánnyal rendelkezők részére
2024.12.23-ig
Silver Hotel Hajdúszoboszló
89.976 Ft / 2 fő / 2 éj-től csodás félpanzióval