Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Kilencéves lett a gyulai Almásy-kastély - szülinapi programok marcius 22-én

Egésznapos programmal ünnepli kilencedik születésnapját a gyulai Almásy-kastély szombaton. A március 22-i programban ugyan főszerepet kap az egyre nagyobb érdeklődést generáló Tacskótalálkozó, ám az épület nem látogatható részének felfedezésére is adnak lehetőséget a szervezők.

 

Családi programok és a történelmi hitelességet szem előtt tartó események jellemzik idén is a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont megnyitása évfordulójára szervezett születésnapot, amelyet március 22-én, szombaton rendeznek. 

A 2016. március 18-án átadott kiállítóhely, amelyet 2018-ban Európa 40 legjobb múzeuma közé választottak, az idei évfordulón is a látogatóival együtt ünnepel.
A gyulai kastélyt is működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Fekete-Dombi Ildikó közlése szerint a programok összeállításánál – ahogyan minden esztendőben – idén is fontos volt, hogy a népszerű programelemek mellett valami újat is meséljenek az épületről, annak történetéről és az itt élt személyekről. 

"Idén a főépület padlására visszük fel a vendégeinket, amit valóban csak kivételes alkalmakkor mutatunk meg. Történészünktől megtudhatják például az érdeklődők, hogy honnan és hogyan kerültek ide a hatalmas szálfák, vagy hogy miért nem találunk szeget az eredeti gerendákban." – közölte a kastély vezetője. 

Fekete-Dombi Ildikó kiemelte, hogy ebben az évben is kihagyhatatlan volt a programok közül a Tacskótalálkozó, amelyet negyedik alkalommal rendeznek meg. Az esemény évről évre egyre több tacskótulajdonost és érdeklődőt vonz; amíg 2024-ben 149 tacskót regisztráltak gazdáik, a program hetének elején már a száznegyvenet közelíti az előre regisztrált kutyák száma. "A tacskók felvonulása rendkívül látványos eleme a szombat délelőttnek, de a látogatók nagyon szeretik a futóversenyt is." – mondta Fekete-Dombi Ildikó. Az ügyvezető hozzá tette: bár szépségversenyt is hirdettek, a játékok egyikén sem a hivatalos versenyeken megszokott szigorú zsűrizést követik, inkább a fesztelen, vidám hangulat jellemzi azokat. 

A program a Tacskótalálkozóval indul szombaton. A regisztráló tacskótulajdonosok 9.30-tól a felvonulás gyülekezőhelyén, a Harruckern téren vehetik át az esemény bilétáját, amelyet a kutya nyakörvére is feltehetnek. A versenyekre ott már nem tudnak nevezni a tacskósok, azt előzetesen az Almásy-kastély weboldaláról és Facebook felületéről elérhető regisztrációs űrlap kitöltésével tehetik meg. 

A gyulai kastély kilencedik születésnapját ünneplő nap programjában szerepel még többek között alkotóház és műhelymunka, óvodásoknak és kisiskolásoknak szervezett tárlatvezetés, sötétedést követően pedig gyertyafényes tárlatvezetés. A kastély Csemegetárába ezen a napon a kutyák is betérhetnek. Itt a gazdiknak gyümölcskenyeret, pozsonyi kiflit és Kossuth kiflit kínálnak a kávé, limonádé vagy szörp mellé.
A kastélyparkban a Portéka Kézműves és Termelői Közösség tart vásárt és lesznek tacskós termékeket árusító kereskedők is. Ugyanitt fotópontok és ügyességi játékok is szórakoztatják a résztvevőket.
Fekete-Dombi Ildikó kiemelte: fontosnak tartották, hogy díjtalan eseményeket is nyújtsanak. Ilyen lesz a Tacskótalálkozó és a szabadtéri programok. Az eseményeik többségére az előkészületek vagy éppen a nagy érdeklődés miatt azonban regisztrálni kell, ezért azt javasolta: az érdeklődők online felületeiken nézzék meg előzetesen a kastély születésnapjának részleteit.

 

 

A nap részletes programja: 

Március 22. (szombat)

TACSKÓTALÁLKOZÓ
9.30 Gyülekező és regisztráció a Harruckern téren  (Előregisztráció az eseményre itt>>)
10.00 Tacskós felvonulás a kastélyhoz
10.30 Tacskó szépségverseny a kastélyparkban
11.00 Tacskó futóverseny a kastélyparkban
12.00 Eredményhirdetés
13.00 Tacskó workshop Egeresi Enikő kutyatrénerrel (Regisztráció itt>>)
A részvétel díjtalan.

13.00 Tacskós Alkotóház
Részvétel kastélybelépővel.
Helyszín: Kápolna

13.30 Grófi passziók
Minden a főúri időtöltésről (utazás, szórakozás, sport, kikapcsolódás, zene, színház, művészetek).
Részvétel kastélybelépővel.

13.30 Kastélytúra Tacskó Döncivel
Garantált programunkat kisgyermekes családoknak indítjuk – a legkisebbek elvárásaihoz igazítva a tárlatvezetést.
Gróf Tacskó Dénes mindent tud az Almásy-kastélyról, ő segít az épület felfedezésében. Abban mindenképpen hasonlítotok, hogy a felnőttektől eltérően látjátok a kastélyt és az itteni életet. Kapd a kezedbe Döncit és hagyd, hogy megossza veled a titkait! A mindössze 45 perces kutyasétáltatást követően a szüleiddel önállóan még egyszer végig járhatjátok azokat a helyiségeket, s kipróbálhatjátok azokat az eszközöket, amelyek a legérdekesebbek voltak.
Jegyár: kastélybelépő + 800 Ft/fő

15.00 Bögretappancs
Műhelymunka a Csemegetárban a Levendula Virágműhely közreműködésével.
Tacskós virágdekor és kreatív tacskós műhely kicsiknek, nagyoknak, nem csak tacskóimádóknak.
A részvétel regisztrációhoz kötött!
Regisztráció: 70/293 5547
Jegyár: 4500 Ft, amely tartalmazza az alapanyagokat és a szakmai segítséget

17.00 Ég és föld között
A 18. század óta tartja a tetőt a kastély gerendaszerkezete, amit oly ritkán mutatunk meg a közönségnek. Ezen a programunkon a padlás mesél a kastély történetéről; például azt, honnan és hogyan kerültek ide a hatalmas szálfák, miért nem találunk szeget az eredeti gerendákban, és miért biztonságos a tetőszerkezet 300 éves kora ellenére?
A programon legfeljebb 20 fő vehet részt, érkezési sorrendben.
Jegyár: 1200 Ft/fő

18.30 A kastély gyertyafényben
Fedezd fel a pincét, a cselédlépcsőt és a főúri enteriőrt a 19. század esti fényviszonyai között, majd kóstolj gyulai finomságokat!
Előzetes regisztráció minden nap nyitvatartási időben, a tárlatvezetés napján csak 15 óráig: 66/650 218, vagy személyesen az ajándékboltban.
Jegyár: 5600 Ft/fő
Online jegyvásárlás>>

Kiegészítő programok
10.00-18.00 Portéka Kézműves és Termelői Közösség vására a kastélyparkban
10.00-18.00 Gazdiellátó
Megnyitjuk a Csemegetárat a tacskók előtt is. A gazdiknak gyümölcskenyeret, pozsonyi kiflit és Kossuth kiflit kínálunk a kávé, limonádé vagy szörp mellé.
10.00-18.00 Fotópontok, ügyességi játékok a kastélyparkban
14.00-17.00 BUBBLE Wonderland a kastélyparkban
A részvétel díjtalan.

Érdekes volt ez a cikk? Ha igen, iratkozz fel, hogy ne maradj le a többiről se!
További cikkek
Budapesten és a közvetlen közelében számos izgalmas kirándulóhely található, melyek könnyen megközelíthetők akár autóval, akár tömegközlekedéssel. A fővárosból egy órán belül változatos természeti kincsek, kilátók és vadregényes szurdokok várják a túrázókat. Akár egy könnyed sétára, akár egy komolyabb kirándulásra vágyunk, Budapest környéke bőven tartogat felfedeznivalót. Biztosak vagyunk abban, hogy tudunk neked is újat mutatni ebben a cikkben!
Hunyd be a szemed, és képzeld el, hogy munka helyett egész nap csak fürdőzés, csodás ételek, kényeztető programok és városnézés vár rád! Ugye, hogy erre vágysz? Akkor tervezz előre, és vedd ki már most a szabadságod! Mutatunk 10 ellenállhatatlan szállástippet a nyaraláshoz!
Előző
Következő
Kapcsolódó
Ajánlott cikkek
Bakancslistás helyek Magyarországon: 10+1 kihagyhatatlan úti cél
Magyarország legszebb kirándulóhelyein változatos tájak várják a túrázókat - ebben a válogatásban 10+1 olyan úti célt gyűjtöttünk össze, melyekben tavak, várromok és csodás panorámák várják a természet szerelmeseit. A festői hegycsúcsoktól az eldugott templomromokig minden kalandvágyó megtalálja a számára tökéletes helyszínt, úgyhogy induljunk útnak, és fedezzük fel, milyen varázslatos a helyek várnak!
Természetjárók bakancslistája: 13 varázslatos kirándulóhely Budapesten és környékén
Budapesten és a közvetlen közelében számos izgalmas kirándulóhely található, melyek könnyen megközelíthetők akár autóval, akár tömegközlekedéssel. A fővárosból egy órán belül változatos természeti kincsek, kilátók és vadregényes szurdokok várják a túrázókat. Akár egy könnyed sétára, akár egy komolyabb kirándulásra vágyunk, Budapest környéke bőven tartogat felfedeznivalót. Biztosak vagyunk abban, hogy tudunk neked is újat mutatni ebben a cikkben!
13 látnivaló Sopron környékén, amitől kerek lesz a kikapcsolódás
Fedezd fel a legszebb látnivalókat Sopron környékén! Csalogasson téged is a 8 nevezetességet és 5 kilátó túrát bemutató cikkünk a leghűségesebb város szomszédságába! Kulturális kincsek, történelmi emlékhelyek, építészeti remekek, természeti csodák, ámulatba ejtő panorámák – itt bizony egy percet sem lehet unatkozni, élmények sora vár!
Téli csodák nyomában: 10 varázslatos kirándulóhely Magyarországon
Télen hajlamosak vagyunk bezárkózni a négy fal közé, hogy a meleg szobában üldögélve várjuk a tavasz első jeleit, pedig a hideg hónapokban egy egészen másik arcát mutatja a természet. Összegyűjtöttünk 10 olyan helyet, ahol a hóval borított tájak, a csend és a nyugalom az ismert helyszíneket is új köntösben tárja elénk, úgyhogy ideje felhúzni a télikabátot!
Bűbájos nyugat-magyarországi városunk, Kőszeg
Mint egy kis ékszerdoboz, mely itt maradt az elmúlt századokból, hogy hűen visszaadja az egykori polgári élet szépségét. Kőszeg amennyire kicsi, annyira sok látnivalót tartogat: nem érdemes sietni, kanyargós utcái és különleges épületei történeteket mesélnek.