Kiváló
2026. augusztusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2026. augusztus 11.Ajánlom a helyet másoknak is!
Budapesten lakunk, de úgy adódott a nagy hőségben, hogy el kellett jönnünk otthonról. Vácon dolgozom, de ott nincs medencés hotel, neten találtuk az Aphrodite szállodát, mely megtetszett és nem is csalódtunk benne. (Innen vitt reggel a nyugdíjas párom dolgozni, de a vasútállomás is könnyen elérhető.) Reggelit lehetett volna kérni, de nem kértünk. Volt kis hűtő, vízforraló a szobában.(délben máshol ebédeltünk, ill. vittünk haza pl. pizzát és hasonlót estére.) Jól esett estefelé a medencében úszkálni, jó hőfokú volt az úszó-és strandmedence is. Nappal úszásoktatás, többféle foglalkozás zajlik, de este 9-ig lehetett fürdeni ,kb.7-8 órától már csak páran voltunk. Az alagsori medence is kellemes volt, de élményelemek sohasem működtek. (Bár nem is szóltunk miatta.) Kedvesek voltak a recepciósok, különösen az egyik hölgy (aug.3-án vsz.) aki 2 nap után (összesen 5 éjszakát voltunk) a párommal beszélgetve ajánlott hűvösebb szobát, át is költöztünk egy északnyugatiba, ami nagyon jó volt, nem kellett egész délután sötétíteni és légkondit járatni. Javasolnék a nyugati szobákra redőnyt, ha lesz rá keret. A medencék , Pest, Vác közelsége miatt mindenkinek ajánlom. (Parkolás ingyenes, árnyékolt.)
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Aphrodite Hotel további értékelései
2017.04.22a párjával
Gyenge
![]()
Ajándékba kaptuk ezt a "wellnesst" de sajnos nagyot csalódtunk.A személyzet kedves,velük semmi gond.A recepciós asztala tele étel maradékkal, tányérral.esztétikailag nem szép látvány.Már amikor megérkeztünk, hűvös szálló fogadott.A szoba még hidegebb,ridegebb. Azt a tájékoztatást kaptam, be van...
2015.02.23gyerekekkel
Kiváló
![]()
3 gyerekunkkel voltunk 2 ejszakat februarban. Maximalisan elegedettek voltunk mindennel. A szemelyzet pedig kiemelkedoen szivelyes es segitokesz volt, szuper csapat. A furdo reszleg, a reggeli, a bowling lehetoseg mind tokeletes volt. Kaptunk lehetoseget tovabb maradni a tavozas napjan, igy meg...
2015.01.02gyerekekkel
Átlagos
![]()
eredetileg 3 napra foglaltunk, 1 lett, szerencsére ebből nem csináltak gondot. érkezésnél hangos helló-val üdvözöltek, de sajnos nem mondták, hogy a szauna-uszoda használathoz külön "óra" kell, így papucsban és fürdőruhában tett pár kört a férjem, míg ezt kiderítette, addig lányommal...
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Városi Vendégház Szentendre
65.980 Ft / 2 fő / 2 éjtől ellátás nélkül
Főnix Wellness Resort Nógrádgárdony
72.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
71.982 Ft / 2 fő / 2 éjtől büféreggelivel