Jó
2018. februárban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2018. március 4.Nem ajánlom a helyet másoknak!
Február végén 3 nap/2 éjszakát töltöttünk párommal Gyulán. A recepcióra érkezve, kiderült hogy nincs is foglalásunk, mert nekünk előtte emailt kellett volna írnunk. A foglalás emailen azért nem történt meg, mert párom többszöri sikertelen hívás után egyszer végre elérte a recepciót telefonon, ahol megegyeztek a foglalásról és nem közöltek vele további teendőket és biztosították hogy a foglalás így is megtörtént. Miután feltudtam nekik mutatni az emailt hogy igen is foglaltunk és ki van fizetve, hirtelen még is volt foglalásunk, de minket hibáztattak hogy nem írtunk emailt. De itt még nem értek véget a meglepetések. Felszámoltak +8000 ft-ot felár miatt, holott a hirdetésben nem ez szerepelt. Megkérdeztük hogy miért számolták fel a felárat, mire azt felelték hogy nem azt számolták fel hanem a superior szoba plusz költségét. A hirdetésben nem superior szoba volt feltüntetve hanem standart. Welcome forró ital érkezéskor járt, de nekünk úgy kellett később kérnünk mert nem gondolták volna hogy kérünk. És mikor kérdésünk lett volna még, ott lettünk hagyva és a hölgy elvonult enni többszöri alkalommal. A szállást tesco utazás által foglaltuk, de ez volt az első és az utolsó alkalom.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Grand Termal Apartman további értékelései
2026.10.26a párjával
Szörnyű
![]()
Voltam már ettől rosszabb, és koszosabb szálláson, de a pofátlanság és a lehúzás szempontjából egyértelműen viszi a prímet. Ajándékba kaptam egy Bónusz Brigádon hirdetett welness hétvégét, 3 nap, 2 éjszaka 2 főre, teljes ellátással. Az időpont egyeztetés telefonon nehézkes volt, és ahogy a...
2026.09.15a párjával
Szörnyű
![]()
Egyetlen pozitívuma, hogy a Gyulai Vár valóban nagyon közel van, de ezen kívül senkinek nem ajánlom ezt a szálláshelyet. A "villa" elnevezéstől a valóság a lehető legmesszebb áll: az étterem mögötti szűk területen lévő épületben két "apartmannak" nevezett lakrész található, amelyek valójában csak...
2026.08.23családjával
Szörnyű
![]()
Sajnos a szálláshely állapota számunkra elfogadhatatlan. Az apartman több ponton koszos és elhanyagolt. A fürdőszoba és a konyha sem volt megfelelően kitakarítva, a függöny szakadt, az ágynemű szakadt, foltos, a tisztaság messze elmaradt attól, amit egy szálláshelytől elvárnánk. Mindenért...
Ezek a szállások is érdekelhetnek
69.400 Ft / 2 fő / 2 éjtől reggelivel
96.188 Ft / 2 fő / 2 éjtől teljes panzióval
51.136 Ft / 2 fő / 2 éjtől ellátás nélkül