Szörnyű
2026. október 9.barátokkal járt itt 15 A kiszolgálás kritikán aluli volt. Tegnap fogyasztottunk ott baráti társaságban, több mint 200 ezer forintot otthagytunk
A pincér kioktató stílusban beszélt velünk, lekezelő módon. Mindenki egyéni ételt fogyasztott (több mint 10-en voltunk), utánna borozás, sörözés, kellemes italozás folyt, de vállalható hangnemben.
Megkérdeztük italozás közben, hogy van e lehetőség zsíroskenyeret vásárolni lilahagymával. Az egyik pincér illetve a szakács mondta hogy mérjük fel az igényt hogy mennyi kellene és csinál szívesen. Természetesen nem ingyen kértük. Erre kiszaladt pár perc múlva ez a pincér, mint a ripacs, és kioktató flegma stílusban beszélt velünk hogy mit képzelünk, ez egy étterem. Azt gondolom nincs is ezzel baj, de ezt lehetett volna kulturáltan is közölni, illetve mondtam neki hogy elég rossz az étterem üzletpolitikája, mert ha ennénk zsíros kenyeret lilahagymával, akkor utánna több italt tudnánk fogyasztani, mert felszívja az alkoholt. Erre kioktatott hogy ez nem úgy van, mert Ő jár Anonim alkoholista gyűlésre és tudja hogy hülyeséget beszélek. Tette mindent lekezelő és arrogáns hangnemben. Kicsit le voltam döbbenve, mert Kaposváron több étterem amely jóval nívósabb mint a dombóvári Szicília, ilyenkor ingyen hoz ki zsíroskenyeret, ha már a vendégek többszázezer forintot otthagynak náluk. Számomra furcsa és megalázó volt ez a rugalmatlan és arrogáns hozzáállás. Az étel nem volt annyira rossz, bár szerintem az adag kevés, illetve hagy azért némi kívánnivalót maga után a minőség, de azért vállalható volt. Az árak szerintem nagyon drágák, pohár Soproni 900 Ft. Le voltam döbbenve. Pláne ilyen kiszolgállással párosítva. A végén plusz még egy adag ételt kiszámláztak nekünk, ami ki volt már fizetve, és természetesen megint ez a pincér hepciázott, de mint kiderült valóban kifizettük, így vissza kellett adnia azt az összeget. Számomra megbotránkoztató volt hogy még nem kevés borravalót is adtunk (Az úr a pokolban is úr), és ők még le akartak húzni 5 ezer ftal. Szerintem aki teheti az kerülje ezt az éttermet, csak ha nincs más lehetősége akkor egyen itt, mert a fogyasztó vendég semmibe sincs nézve.
3Ételek / Italok
1Kiszolgálás
1Hangulat
2Ár / érték arány
3Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.