Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Ha hamar ennél, inkább ne ide ülj be

Fogadó a Foltos Lóhoz VeresegyházFogadó a Foltos Lóhoz Veresegyház a térképen

Szörnyű 2017. októberben, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2017. október 17.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Amikor az ember belép, kockás terítős asztalok a kerti részben is és bent is, ez barátságos hangulatot áraszt.
Etetőszék a kicsiknek biztosított, viszont koszos.
Az étel kihozására nagyon sokat kellett várnunk, amikor végre kihozták, akkor kiderült, hogy egy része nem az amit mi rendeltünk, másik asztal ételét hozták hozzánk. Így amit mi rendeltünk maradt,a másik asztalét elvitték. Újabb hosszú (kb fél óra) várakozás után kihozták a maradék rendelést is, addigra viszont amit korábban kihoztak kihűlt volna, így nem tudtunk egyszerre enni, aki megkapta, addigra rég elfogyasztotta az ételét.
A felszolgálók igyekeznek kedvesek lenni, de látszik rajtuk, hogy túl vannak terhelve, nagy a fejetlenség.
Nincs túl nagy választék, az ételek viszont ehetőek, bőségesek.
Vendégcsalogatóként ki van írva, hogy kemencében sült ételek kaphatóak, viszont mi csak egy kemencében sült ételt találtunk az étlapon...
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Átlagos
Kiszolgálás:Szörnyű
Hangulat:Átlagos
Ár / érték arány:Szörnyű
Tisztaság:Szörnyű
Népszerű szállások a környéken
Libra Hotel Veresegyház - Romantikus kikapcsolódás
Romantikus kikapcsolódás
2024.06.03-ig
Libra Hotel Veresegyház
92.900 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hotel Visegrád - Wellness kikapcsolódás
Wellness kikapcsolódás
2024.12.22-ig
Hotel Visegrád
99.360 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hotel Bellevue Esztergom - Tavaszi előfoglalási akció
Tavaszi előfoglalási akció
2024.06.16-ig
Hotel Bellevue Esztergom
70.467 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval