Jó 2013. decemberben, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2014. január 6.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Már többször laktunk a szállodában, de most először voltunk kicsi gyerekkel, éppen ezért most feltűntek olyan dolgok amit eddig nem figyeltünk. Ott tartózkodásunk alatt feltűnően sok kisgyerek volt (lehet hogy máskor is,-nem tudom). Nagyon nagyon PICINEK találtam a két gyerek medencét és bizony a vize is lehetett volna melegebb. Főleg a "csúszdás" pancsoló volt nagyon pici, egymás nyakába csúsztak a babák. Szóval ez nagyon nem tetszett,- egy ekkora medencébe 3-4 gyereknél több nem nagyon tud kényelmesen játszani, márpedig itt jóval többen voltak- tudom hogy ez nem "baba szálloda" de ezt is szem előtt kéne tartani. A másik amit kicsit nehezményezek, az a vacsoránál feltálalt étel választék,- többre számítottam. Szerettem volna több rántott, grill, natúr húsokat pl.és mondjuk még egyféle levest. Ezektől eltekintve nagyon jól éreztük magunkat és többször leszünk még a Karos Spa vendégei. Tisztelettel.
Nagyon jól éreztük magunkat.Kellemes környezet ,udvarias személyzet volt.Az ételek finomak és változatosak voltak. A medencék egy kicsit lehetnének melegebbek- és itt nem a gyógymedencére gondolok-,valamint ha a szobákban egy ablakra szúnyogháló kerülne,akkor megoldódna a szúnyog és a poloska...
A családdal 3 felnőtt 1 gyermekkel töltöttünk egy hétvégét a szállodában ! Sajnos nem azt kaptuk amit vártunk és a képek sem a valóságot tükrözik ! Svéd asztalos étkezés nagyon gyenge volt ! A medencék vize hideg a csempe hiányos sok helyen !! A szaunák nem müködnek normálisan ! A wellnes...
-Napozó ágyon nem volt matrac, válsz erre törülközre feküdj 🤔 négy csillagos hotel ilyen még nem volt. -Wellnes része a mozgásban korlátozott dolgozó kritikán aluli nem adott szauna lepedőt. -Szauna szeánsz 8 perces nulla 000 1500ft ért felháborító ez a szolgáltatásban benne szokott...