Mátraszentimre község Heves megyében, a Gyöngyösi járásban található. 1948-ban nyerte el mai határait, hat a Felső-Mátra hegyeiben szétszórtan elhelyezkedő lakotthelyből áll: Mátraszentimre, Mátraszentistván, Mátraszentlászló, Bagolyirtás, Fallóskút és Galyatető. Magyarország legmagasabban fekvő települése (750-835 m).
Tovább olvasom >>
Nevezetességei: Szlovák Tájház, római katolikus templom, Három falu temploma, Fallóskúti Szentkút, Ágasvár, Ásványtani Múzeum.
Kéktúráztunk, a szállásunk Mátraszentlászlón, a Parrag Panzióban volt. Az étterem az utcában volt és azért esett erre a választásunk, mert egyedül itt mondta a tulajdonos, hogy este akár még zárás után is érkezhetünk. 8 fővel mentünk három estén át úgy, hogy leadtuk napközben a rendelést és este...
A Panda kínai büfé egyike azoknak az európaizált kínai helyeknek, amikkel Dunát lehet rekeszteni, amikkel tele van nemcsak a Kárpát medence, de egész Európa. Vettem egy sertésragut, mellé dilemmáztam, hogy krumplit kérjek vagy spagettit, végül az utóbbira szavaztam, 1400 forintot fizettem...
A Korona sörözőben Sopronit csapolnak. A tömegsörök között az az egyik legjellegtelenebb. Mégis ezt vettem mivel dobozban is adják. Egyébként a borok és a töményitalok is kommerszek. A sör 550 forintba került, ami jó ár/érték arány, a boltban sem sokkal kevesebb. Három pont, de csak azért, mert...