Régóta követem Szűcs Sanyit mert ahova megy ott jót alkot (kifejezetten csülökben volt mindig erős). ez a hely is telitalálat lett, a menü változatos és továbbra is húsokban alkotnak remeket. Többször voltunk, egyetlen alkalmat sem tudok kiemelni mert mindig kiváló volt minden. komolyan veszik a vendéglátást és továbbra sem enged a minőségből. Gratula. (Ja a saját aranygaluskát kötelező megkóstolni! )
Már kétszer jártunk a családdal ezen a helyen és nagyon tetszett. Széles választék, bőséges volt minden adag. Mindenki tudott kedve szerint választani. Nagyon hangulatos a kiszolgálás kifogástalan mindenre odafigyelnek és rendkivűl kedvesek. A 4 éves kisunokám is nagyon jól érezte magát. Könnyen megközelíthető.
Szada és Gödöllő határában található étterem, az M3 illetve az M31-es út révén könnyen és gyorsan megközelíthető. Rendkívül hangulatos hely, remek kiszolgálás, kiváló és ízletes ételek. A berendezés autentikus, harmonikus, ízlésesen kialakított (átalakított) házban van. Esténként élő zene is szokott lenni. Nagyon szeretjük, rendszeresen járunk ide.
Kedvencem a Hagymás rostélyos. Itt remekül készítik. Hangulatos, kellemes hely udvarias személyzettel. Időben kell asztalt foglalni, mindig tele van. Máskor is jövünk!
Egy esküvői ebédre voltunk hivatalosak erre a helyre. Az étterem egy út szélén található, megfelelő méretű parkolóhellyel. A berendezés ízléses, szép, jó hangulatot áraszt. Az ételek húsos tál: töltött pulyahús, rántott hús, rántott gomba, rántott sajt, kacsacomb, rántott cukkini vegyes körettel finom volt, de semmi extrát nem tartalmazott.
Vácrátóti kirándulás után tértünk be a étterembe, nem volt asztalfoglalásunk, de gyorsan kerítettek asztalt. Hangulatos hely. Az ételek finomak, nagy adagok. Volt, hogy két pincér is kihozta a kenyeret, de volt olyan, hogy csak második kérésre hozták az innivalót. Ami nem tetszett, hogy kártyás fizetéshez (csak ehhez)hozzászámítottak 10 %-ot.
Itt a borravalóra vagy a banki költségre gondolhattak. (vagy mindkettőre) Ha borravaló akkor hagy döntsem el én, hogy adok avagy nem, ha banki költség akkor nem éppen korrekt.
Szada legmenőbb étterme félúton Gödöllő és Veresegyház között. Régebben nagyon sokat jártunk ide, nagyon hangulatos hely, nagyon jó ételekkel. A vadas, a serpenyőben sült báránycsülök, a bélszín, az aranygaluska - most hirtelen ezek jutnak eszembe az itt fogyasztott ételek mind kiváló volt. Összességében itt is a magyaros/házias vonal dominál.
Korábban sokat áradoztam róluk a rokonoknak, így tavaly két ünnep között ide hívtam meg nagybátyámat és családját egy kis előszilveszterre. No ekkor úgy beégettek a rokonok előtt, hogy mostanáig nem hevertem ki az "élményt". Kezdődött ezzel, hogy szinte mindenre az volt a válasz, hogy "nincs", kicsit úgy éreztük magunkat mint Hofi viccében a román húsboltban. Nagybátyám kifejezetten az egyébként mennyei serpenyőben tálalt báránycsülökre gyúrt, melyet korábban sokat emlegettem neki, természetesen az sem volt. Helyette a pincér sült combot kínált, az meg olyan kemény volt, hogy alig lehetett megenni. Az étlap szerint "kihagyhatatlan" aranygaluskát is ki kellett hagyni, mert persze az sem volt. Sem nagybátyám, sem én nem vagyunk egy reklamálós vendég, de a korábbiakkal rendkívül éles kontrasztban olyan szörnyű volt minden, hogy megkérdeztük: ha nincs szinte semmi az étlapról, minek nyitnak ki. A pincér közölte, hogy hát ők tulajdonképpen ma vannak nyitva utoljára, és hát ezért nincs több étel sem. Amikor azon poénkodtunk, hogy akkor biztos a szakács is nagyon siet, mert sajnos a húst nem volt ideje puhára főzni, már nem tetszett. Lehet, hogy ez egyszeri eset volt, de szerintem ezt egy étterem akkor sem engedheti meg magának, ha másnap zárva tart. Minden esetre az élmény mély nyomot hagyhatott nagybátyámékban is, mert amikor idén szintén meghívtam őket ebédelni, közölte, hogy csak akkor jönnek, ha nem oda megyünk, ahová tavaly. . . :) Átlagos értékelésem a korábban tapasztalt kitűnő minőség és a tavaly decemberi szörnyű élmény átlaga.
Nagy várakozás után meglatogatuk az éttermet A pincér rövid idő múlva az italt kínozta de a bőrt nem előttünk nyitotta ki. ez már nem tetszett. Az étel tálalás rendben volt. Az étel élvezeti értéke már nem. A bélszín túl sütött. A hagymás rostélyos ízetlen. A libamajal töltött húsban a májat keresni kellett.
2018. március 19-en voltam az etteremben vacsorazni. Talan Jozsef nap leven eleg sokan voltak bent, de kaptunk szabad asztalt. Az etlap tobb oldalon sorolta fel az ajanlatokat, a legelson 'az étterem ajanlata' szerepelt, ezek kozul valasztottam a kemenceben sult baranycsulkot tejszines gombaval, piritott burgonyaval.
Mivel az elozo heten pont baranycsulkot ettem egy veresegyhazi etteremben, nagyon vartam azt az izvilagot. Sajnos csalodnom kellett. A hus mocsingos volt, a piritott krumpli meg valoszinu mirelit. Szabalyos, egyformara vagott kockak, so es bors nelkul az egesz etel izetlen volt. Pozitiv dolognak az interior-t emelnem ki. A regi stilusu butorok, kepek, tálalók kellemes hangulatot teremtenek. Sajnos az etterem nem lesz a kedvenc helyem.
Átlagos 2016. június 22., üzleti partnerrel járt itt
35
Előszór is azzal kezdeném ,hogy nem vagyok reklamálós komment irogatós de úgy érzem hogy a mai élményemet meg kell osszam,hátha a tulajdonoshoz is eljut ez az értékelés. Szóval egy ismerősömmel tértünk be egy átlagos szerda délután a Szadai étterembe.
A belépés után az egyik pincér fogadott,mondtuk hogy nincs foglalásunk és ketten szeretnénk ebédelni,erre a fejével biccentet hogy hol az a két hely amiből választhatunk. Mikor említettük hogy kint szeretnénk leülni tömören közölte hogy nincs hely. Volt hely és az ottlétünk alatt nem is érkezett senki ahhoz az asztalhoz. A rövid párbeszéd után sarkon fordult és otthagyott minket. Épp tanakodtunk hogy a két hely közül hova üljünk mikor egy másik pincér hangos "elnézést" el adta tudtunkra hogy útban vagyunk neki. Leültünk hozták az étlapot rendeltünk italt,majd 1 adag levest és két adag fő ételt. A tálalásnál a levest elfelejtették csak a kérdésemre hogy azt mikor kapom akkor hozták ki,persze a főételem addig az asztalon kihült. Ízre tisztaságra küllemre nem lehet kifogás,az makulátlan volt. Az étkezés után jeleztem hogy szeretnék fizetni,és hogy készpénzzel. Innen számitva kb 5-8 perc múlva egy pincér oda jött és kérdezte hogy hozhat e valami desszertet,én emlitettem hogy több mint 5 perce a számlát várom,na ekkor már gyorsabban megérkezett. A szokásos 10 % borravalót bele tettem de csak fintor volt a jutalmam érte,hátat forditott és be ment a pult mögé. Távozásnál senki nem köszönt el, vagy egyáltalán egy " Köszönjük et oda vetettek volna. . . de hát nem. Igy kicsit csalódottan távoztunk és megfogadtuk hogy nem ez lesz a törzs helyünk. Összegezve: Az ételek íze,minősége tökéletes. A hely hangulatos de a személyzet ezen a napon alul múlta a hely színvonalát. Lehet hogy ez csak egyedi eset volt én nem tudhatom,de az biztos hogy ilyen kiszolgálás mellett nem szeretnék vissza menni oda. És hogy egy klasszikust idézzek,"nem baj van mááásik". Persze vendégből is de ha ez rendszeres akkor kérdés hogy meddig.
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.