Vizsoly Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Miskolctól kb. 55 kilométerre fekszik. 1588-ban itt alapították meg Magyarország egyik legrégibb könyvnyomdáját, hogy abban a Károlyi Gáspár gönci prédikátortól fordított bibliát sokszorosítsák. Az Öreg Nyomdász Vendéglőben nyomdatörténeti kiállítás látható.
Tovább olvasom >>
A település református templomában a falfestmények egyik csoportja a Szent László legendát örökíti meg.
Szóval, ha nem is a Lucifer a Tragédiából, de azért valami újat mindig meg kell kóstolni, nem? Aha, ilyen a kígyó meg az almafa is... szóval szomjas voltam Hollóházán a parkolóban, mert melegen süt le a nyári nap sugára, és éppen szemben vagy egy ilyen szocreál betonház teraszán a büfével. Hát...
Jöttünk ki a várból, talán a presszós hölggyel Sárospatakon és beszélgettünk, szóba került, hogy ő hol ebédelne, ha most ő lenne én. Azután szóba került a Fekete Macska, de arra azt mondta, hogy azt azért fúj, ne, szóba jött a Collegno, mondtam, hogy ok, de ott nemrég ettem éppen, aztán jött még...
Na, de vicces név ez a Palacka, nem kis szerepet játszott abban, hogy ezt a szállást választottam. Meg az is, hogy itt kiadnak egy szál embernek is szobát, meg az is, hogy jó központi elhelyezkedésű, innen körkörösen elérhetők a vidék nevezetességei. Egyébként meg a Palacka hegy lábánál áll....