Nem nyilvános pletykák

Ez egy kitűzött cél volt, gondoltam, ha arra járok, megkeresem, a leírás szerint egy népi bácsi meg egy népi néni a pad két szélén, fafaragás, hangulatos kis pihenő lehet. Na aztán, amikor a megadott címnél voltam, rohangásztam fel és alá, sehol semmi hasonló. Élő ember ritkán mászkál egy vidéki utcán, ha néha igen, akkor nemidevalósi és elhajt. Bementem egy mellékutcába, ott találtam embert, egyik a kerítésre támaszkodott, a másik a verandáról beszélt vele, na, őket meginterjúvoltam. Életükben nem hallottak semmiféle pletykapadról, szoborról, semmiről, pedig a tatárjárás óta itt laknak. De az egyik megszánt, eljött velem a szociális intézménybe, hogy hátha az okos ottdolgozók, aztán két gondozónő tényleg kint dohányzott az udvaron, az egyik azonnal kapcsolt, igen, tudja mi az, ott van, a bácsi az autók mögött, takarva a parkolóban, a néni meg a kuka mögött. Igen, el lehet húzni. Pfejj, a kuka, ami egy gurulós konténer volt, tele volt éppen, gatyámat megizzadtam, mire elhúztam valamennyire onnan, de hát az ittjartam-feladat az szent, szóval előbukkant maradék néni, elég megviselt állapotban, látszik, hogy az idő vasfoga meg a rovarvilág zabálja őt is. Láttam a műről korábbi képet, ott egy padot fognak közre. A kedves nőtől, akitől a szimatot kaptam, megtudtam, hogy a hangyák olyannyira szétették a padot, hogy teljesen használhatatlan lett, megsemmisült. Ez maradt, amit láttok, autóktól, kukáktól takarva.