Ugor adatlapja

. . ő a helyi, ő tudja, meg is fogadtuk. Másnap vigyorogva beállítottunk a Válicka vendéglőbe, azaz beállítottunk volna, ha nem lett volna egy tábla az ajtó előtt, hogy "zártkörű rendezvény". Ilyenkor aztán mi van? Hétvége, ünnep, a fél ország zárva, falvakon keresztül csak kihalt vendéglők. . . C-terv meg nincs. . . végül is, nem is írtak annyira rosszakat a neten arról a Három fenyőről. . . odamentünk. Olajbányász város lehetett, egy szocreál lakótelep a begazosodás szélén, az egykorú nagyüzem maradványai. Parkolás az 50 évvel ezelőtti szakadt múltba, van egy lepattant presszó, azután meg ez az "étterem". Lehangoló látvány. Bent meg. . . gondolom, a bányászok egykor élszocialisták voltak egy szocialista nagyüzemben, most meg a romjai után elhivatott mélymagyarok. Ez máshol is így van. Az ivón belül mindenféle hungarista relikvia, honfoglaló vitézek, nagymagyarországok, ez alapozta meg a hangulatot. A pult fölött belátni valami előkészítőbe egy idős hölgy valami hétvégi melegítőben reszel valamit, néha a szájába nyúl, beleszik a cuccba. . . phejj. . . kijött aztán egy másik fura alak, és mondtuk, hogy jaj, ez egy étterem? A pultnál két veterán bányász bányászott a pohara fenekén. . . Szó szót követ, valami maradék vagy mi az van, szóval lehet esetleg krumplilevest kérni. Így az egyből azt az egyet választottuk. Leültünk egy bokszba, talán évtizedes pókháló lógott be a fejem fölé. De megkaptuk a levest, nem is volt rossz íze, nagydarab krumplik is voltak benne és tulajdonképen olcsó is volt. Kirándulásnak, kalandnak valami, de nem ajánlom senkinek ezt a helyet, még nehezebb helyzetekben sem. Nem feladni, elmenni egy nagyobb városig, valami civilizációba. De ha egy lepukkant kocsmára vágysz, akkor itt a helyed!

Már voltam itt korábban, nem tudtam még a különleges nyitvatartási rendről, hogy csak a hét közepétől van nyitva hely. Ma viszont szuper élményt szereztem magamnak, azzal, hogy idejöttem. Küllemre nem túl nagy szám, nem érzed, hogy valami osztályon felüli étteremben vagy, egy átlagos benyomást kelt. Az evőeszközök az asztalon. Nem terítőn, nem alátéten, hanem az asztalon. Azért az asztalt láthatóan rendesen letörlik, fertőtlenítik a vendég után. Mellékhelyiség semmi különös, tiszta és rendben van. A kiszolgálás figyelmes. Többször is érdeklődnek, hogy mennyire ízlik az étel. Én a Monte Nevado mangalica karajt választottam vadasan, a ház speciális dödölléjével. Nem jön ez azonnal. Itt frissen készül minden. Látványkonyha van, a srácokat lehet figyelni az átlátszón keresztül, hogy hogyan dolgoznak vele. Azután, amikor megjön, akkor az esztétika is vele érkezik ki, mert megadják a módját. Annyira finom volt, hogy örömködve majszolgattam végig. A hús, a dödölle, a szósz. . . semmi kívánnivalót nem hagyott maga után. Nem akartam eredetileg itt többfélét enni, de már közben kattogott az agyam, hogy valamit azért még, mert mást is ízlelgetni kéne, szóval így lett hozzá még desszert is, Dani meggyes pitéje, krémmel, fagylalttal. Hűű. . hát. . . szóval olyan érzés, hogy szeretnéd felkapni a tányért, és kinyalni, mint egy kutya. . . a klasszikus limonádéval kapcsolatban semmi érdekes nincs, sajnálom, hogy autóval voltam, mert a borkínálat magas polcon van szintén. De az egy másik eset. Fizetésnél: nincs a számlában szervízdíj, a borravalót viszont csak készpénzben tudják elfogadni, erre készülni kell. Ha jót akarsz magadnak, kipróbálod ezt a helyet. A kollégáknak, akik itt pionírok voltak, meg külön köszönöm, hogy ráirányították a figyelmemet.

De addig is rendkívül készségesen elkezdett segíteni, kérés nélkül a környék látnivalóinak felfedezésében, elintézte nekünk az idegenvezetést a püspökszentlászlói kastélyban, adott időpontban, csupa lelkesedés volt szűkebb hazájának méltatásában. Még oda sem érkeztem, de már fel voltam villanyozva. Nem nagyon szoktak nagyobb társaságokat fogadni, de megoldják, persze! Csak akkor tudni kéne, hogy miből mennyit. Szóval, csak a jó vendéglátó aggodalma, hogy mindenkinek jusson minden. Szombaton 18 óra előtt érkeztünk, azonnal beleszerettem a hölgybe, a helybe, és még volt is egy kis időnk a vacsoráig, addig Franciska intézett nekem telefonon egy soron kívüli tájház-vezetés 8 házal arrább, amit szintén nagyon kedveltem, azután visszaszivárogtunk és kezdődhettek a kulináris kalandok. A választék nem túl széles, de hihetetlenül igényes. Én mohón rácsaptam az előételek közül a borjúmájra zellerrel, zöldbabbal, fantasztikus volt. A leves, marhahúsleves mogyoróval, káprázatos ötlet, nem hittem volna, de elsőrangú ízélmény! Hogy a sűrű, mélybarna levet hogyan érik el? Két napig főzik le a csontokról a húsokat, hogy ez legyen társaim egy része a kacsanyelves sültpaprikalevest választotta, és csak ettek és cuppogtak, idevezült arccal, mint a kisangyalok mannaesőben. És lehet még fokozni, persze, én a kacsát vadasan birsalmás tésztával favorizáltam, csak azon sírtam, hogy nem ehetek egyszere mindenből. Közben fogytak a ház jó borai, elragadtatott arcok sora világított az asztal körül, mint egy misén, ha azt maga Jézus celebrálja. Akik meg vezetek mint én is itták a limonádét, de még az is jobb volt, mint bárhol máshol. Franciska szépen apránként a barátunkká vált, megtanulta a keresztneveinket, és úgy szólított bennünket. És talán örült is nekünk, hogy ennyire boldoggá tett minket. Kint két hullám, a parti szikláknál, úgy csapott össze az ő lelkesedése a miénkkel, aztán szelíden elvegyült. Naná, hogy a végén még szükségem volt arra is, hogy a sült túrósmetéltet fügével, de sajnos konyak nélkül megkóstoljam. És most mit is tehetnék hozzá számtalan étteremben ettünk már kirándulásaink során, köztük kitűnő konyhák termékeit kedvvel fogyasztva több országban is, de az még soha nem fordult elő, hogy én és osztálytársaim kikérjük szépen Horváth Attilát, az aranykezű szakácsot a vendégtérbe, és lelkesen megtapsoljuk, gratuláljunk neki! Az a három óra, amit ott töltöttünk, úgy röppent el, mint az idő egy szárnycsapása, és őszintén sajnáltam, hogy vége, mennünk kéne. Az az összeg, amit ezért a vacsoráért fizettem, semmiképp nem közelítette meg a vacsora igazi értékét, akár jelképesnek is tekinthető. És ez nem csak az én véleményem volt. Hála az ittjartam figyelemfelkeltésének, a küldött ajándékutalványnak, méltó hely ez a trónra, nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy az ország egyik legjobb étterme!