Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Amin legalább egyszer részt kell venni

Baradla-barlang Vörös-tói Látogatóközpont AggtelekBaradla-barlang Vörös-tói Látogatóközpont Aggtelek a térképen

Kihagyhatatlan 2017. novemberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2018. január 24.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Különösebben nem vagyok oda a barlangokért, semmi fóbia, csak kellő motiváció és alkalom hiánya. De ha már Jósvafőn járok, (egy kis rábeszélés után) azért vállaltam az úgynevezett Középtúrát (hivatalos időtartam a barlangban 1,5 óra, a távolság 2,3 km). Az erre vonatkozó információ nagyon pontos, és nem akarom ismételni, csak annyit, hogy a „mezítlábasok” számára ez a nagyobb túra, a rövidebb kb. háromnegyed órás (kb. 1 és 1,5 km-es), és az ennél hosszabbra már előzetes bejelentés és speciális öltözet kell. Akit érdekel, utánanézhet.
Én egy kis izgalommal, farmerben-csizmában (november vége lévén), aki nekivág, nyáron sem ajánlom a top-ot és magassarkú szandált (egyébként is, csak 10 fok van a barlangban).
Itt, a Vörös-tói bejáratnál kezdődik a varázslat. Alkalmazkodóan simul csodás környezetbe a modern épület, kiállítással ahol a túra előtt – után tájékozódni lehet a barlangról. Van ezenkívül ajándékbolt, csomag megőrző és természetesen mosdó is. A parkoló egy egyperces sétányira, ingyenes.
Hetven-egynéhány lépcsőfokkal – szerencsére lefelé – indul a túra, és ahogy lejjebb érünk, úgy lesz kellemesebb (igen!) a levegő, és fokozódik a kíváncsiság és … a varázslat. A betonozott járófelület, habár nedves, de tiszta, egyenletes, egy repedés sincs rajta. Az idegenvezető kedves és hozzáértő. A tempó kényelmes, meg lehet állni csodálni a látványt – mert van mit! – fényképezni, nem kell sietni. Nem is lehetne. A felgyulladó világításban egy csodálatos világ tárul a látogató szeme elé, amit egyszerűen nem is lehet leírni. Látni kell. Ott lenni. Érezni a kellemesen hűvös, tiszta, párás levegőt, a varázslatos csöndet, amit a néha itt-ott cseppenő víz hangja csak fokoz. (A google-ban természetesen a legszükségesebb információtól a szakmai leírásokig nagyon széles választék található.)
Szinte elröpül a másfél óra, aminek befejező szakasza a zenével összekötött fény-látványosság.
Jósvafőn lépünk ki a szabadba, itt vár egy kisbusz, ami (ingyenesen) visszavisz a Vörös-tónál lévő parkolóba.
Ez olyan élmény volt, amin – legalább egyszer – részt kell venni! Nem is csak az élmény miatt, hanem azért is, mert ilyen gazdag barlang kevés van az egész világon (utána lehet nézni), és nem kell barlangásznak lenni, vagy vagyonokat költeni, hogy eljussunk ide. További élményt és kikapcsolódást adnak a szép környezet és a falvak.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Fényképek (20)
Baradla-barlang Vörös-tói Látogatóközpont Aggtelek - Baradla-barlang Vörös-tói Látogatóközpont Aggtelek - Baradla-barlang Vörös-tói Látogatóközpont Aggtelek - Baradla-barlang Vörös-tói Látogatóközpont Aggtelek - Baradla-barlang Vörös-tói Látogatóközpont Aggtelek - Baradla-barlang Vörös-tói Látogatóközpont Aggtelek - Baradla-barlang Vörös-tói Látogatóközpont Aggtelek - Baradla-barlang Vörös-tói Látogatóközpont Aggtelek - Baradla-barlang Vörös-tói Látogatóközpont Aggtelek - Baradla-barlang Vörös-tói Látogatóközpont Aggtelek - Baradla-barlang Vörös-tói Látogatóközpont Aggtelek - Baradla-barlang Vörös-tói Látogatóközpont Aggtelek - Baradla-barlang Vörös-tói Látogatóközpont Aggtelek - Baradla-barlang Vörös-tói Látogatóközpont Aggtelek - Baradla-barlang Vörös-tói Látogatóközpont Aggtelek - Baradla-barlang Vörös-tói Látogatóközpont Aggtelek - Baradla-barlang Vörös-tói Látogatóközpont Aggtelek - Baradla-barlang Vörös-tói Látogatóközpont Aggtelek - Baradla-barlang Vörös-tói Látogatóközpont Aggtelek - Baradla-barlang Vörös-tói Látogatóközpont Aggtelek -

Baradla-barlang Vörös-tói Látogatóközpont további értékelései

2018.06.03a párjával
Kihagyhatatlan
Az Aggteleki-karszt Baradla-barlangrendszerének 3 kiépített bejárata van), Aggtelek és Jósvafő 2 végpont között kb. félúton található a Vörös-tói látogatóközpont, ahonnan a barlangtúrák közül a középtúra indul és a jósvafői kijáratig tart. Első barlangtúrának nem biztos, hogy ajánlanám, arra...
2018.04.01gyerekekkel
Kihagyhatatlan
Nem hiszem hogy bárki rosszat írhatna erről a helyről! Valami csodás az egész hangulat, a túra! Kihagyhatatlan élmény mindenkinek! Egy dologra kell csak figyelni! A belépő jegyeken kívül semmit nem tudtunk venni mivel kártya volt csak nálunk, készpénz nem. Erre figyeljen mindenki, főleg ha...
Népszerű szállások a környéken
Kollár Vendégház Varbóc - Napi árak
Napi árak
2024.11.16-ig
Kollár Vendégház Varbóc
15.000 Ft / 2 fő / éj-től ellátás nélkül
Szent István Hotel Eger - Tavaszváró ajánlat - extra kedvezménnyel
Tavaszváró ajánlat - extra kedvezménnyel
2024.06.16-ig
Szent István Hotel Eger
63.742 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Alfa Hotel Miskolctapolca - Pünkösd
Pünkösd
05.17-20.
Alfa Hotel Miskolctapolca
85.600 Ft / 2 fő / 2 éj-től bőv. félpanzióval