Kiváló
2025. július 11.barátokkal járt itt 55 A századforduló és a békebeli időszak hangulatát idézi a Park étterem, ami tulajdonképpen 2 3 -4 teremből áll. Meg sem számoltam. A termek, igaz, az eleganciájuk kicsit megkopott, de impozáns a különböző színű falakkal, stukkókkal, székekkel. Az ételbárnak elég hely jutott egy következő teremben, ami már a praktikum jegyében készült, a tágas ablakok az étterem teraszára néznek.
Biztos nagyon hangulatos hely, amikor használható, most csak 1 2 asztal állt a fal mellett székekkel, a dohányosoknak. Ebből nyílt a kedvencem, a falambériával fedett, nagy ablakos, fűthető helyiség, ami szintén a kertre nézett. Sok vendég volt. A felszolgálók folyamatosan töltötték fel a tárolókat. És volt is minden. Igaz, a leveseket kivéve egy picit kihűlőben, igyekezni kellett, hogy még melegen tudjuk elfogyasztani akár a meleg reggelit, akár a vacsorát. A választék bőséges, az ízek jók. A reggeli a szokásos választék, sok sajttal és salátával. Estére is sok saláta, sajttál, hideg előétel közül lehetett választani. A főfogások közül az erdei gombás mártás vitte a pálmát, utána a zöldséges tócsni, de a csikós tokány is nagyon jó volt. A süteményválaszték is széles volt, de az ízek a szokásos cukrászdai színvonalon, viszont a helyben készült rétes finom volt. A gyümölcsválasztékot kicsit visszafogottnak éreztem, a banán-narancs és (szinte biztos) külhoni szőlő mellé lehetett volna például hazai epret ajánlani, sajnos, ezek a költségesebbek. Elég széles a borválaszték is, elviselhető áron, kellemesek a borok. Sima vizet is lehet kérni, és ez nagyon dicséretes. Összességében nagyon kellemes hely, minden a helyén, ha nem is kiemelkedő, de hangulatában, az ételek minőségében, a felszolgálásban semmi hibát nem lehet találni.
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
5Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2025. július 11.a párjával járt itt 55 Fehér, aranyozott stílbútorok, párnázott székek, patyolatfehér abrosz és mintás szalvéta habár nem nélkülözhetetlen egy pazar ebédhez vagy vacsorához, mégis emeli annak fényét, hangulatát. Ebben a szinte fényűző, kristály- (üveg-) csilláros környezetben a fogások inkább a magyar konyha ízvilága felé tolódtak.
A legjobb értelemben. A hagyományos, tradicionális fogások kellemes fűszerezéssel, nem a hagymás-zsírban-totyogós téveszmével, viszont kellően rafináltan, kiválóan voltak elkészítve. Nem volt sok vendég, ezért a kínált választék épp megfelelő volt. A teljes panzió büfé-reggelit, büfé-ebédet és vacsorát foglalt magában. Az ebéd nem csak egy egyszerű leves-ebéd volt, hanem szintén szem-szájnak-ingere büféasztal várta a vendégeket. Ezen kívül, a Wellness-részlegben még délutáni finom nasi-sütivel is kényeztették (és hizlalták) a kedves vendéget. A kiváló ízek mellett hangsúlyoznám, hogy a reggelire mindig friss, illatos péksüteményt és kenyeret lehetett választani. Aki nem kívánt alkoholt, üdítőt stb. fogyasztani, lehetett vizet is kapni. És még egy kiválóság, hogy a kézzel fogyasztható fogásokhoz (pl. csirkecomb, virsli), lehetett illatos tisztítókendőt használni. A felszolgálók természetesen kedvesek, barátságosak. Köszönöm, és gratulálok ehhez a kiváló étteremhez!
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
5Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2025. május 28.a párjával járt itt 55Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Szeretem a város csöndes hangulatát, és szeretek vásárolgatni az itteni üzletekben amikor erre járok. Jó utána betérni egy igazi kisvárosi vendéglőbe, ahol nincs flanc, és jól főznek. Úgy hallottam, nemrégiben tulajdonosváltás volt a Svejk-ben, na, próbáljuk ki.
Hétköznapi kora-délidőben már alig akad szabad asztal, a két felszolgáló sürög-forog, gyorsan megkapjuk a rendelt ételeket. Szép adagok, pazar illat. Nekem, történetesen nincs nagy gyomrom, és ezt néha nagyon sajnálom, mert kipróbáltam volna még egy tárkonyos ragulevest, és desszertként egy házi Brownie-t. Így csak a sült tarja (omlós, isssteni) bajor káposztával (még nem ettem, nagyon kellemes, kicsit savanykásabb íz) és szalvétagombóccal, és hát bele kellett kóstolnom az illatozó sztrapacskába is, amiben kolbászdarabkák voltak. Az árak is elfogadhatóak. Időről időre még visszatérünk.
5Ételek / Italok
4Kiszolgálás
5Hangulat
5Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2025. május 28.a párjával járt itt 55Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Akárcsak az egész szálloda. Viszont néhány gondolattal szeretnék az étteremről külön szólni. Először is, a környezet. Szinte biztos, hogy ha valaki éhes, és elé tesznek egy csodálatos, illatos kedvenc-ételt, el fogja fogyasztani még egy gusztustalan és piszkos üzemi étkezdében is. Mondjuk, ha tényleg éhes.
Viszont ha ez az étel egy szinvonalas, tiszta, hozzáértéssel berendezett étteremben van, akkor a hozzáállás illetve evés is más lesz. Itt a Fagusban minden megvan ahhoz, hogy a hangulat (mondjuk fíling) meglegyen. És ehhez még adva van egy terasz, amit hatalmas fák és zöld pázsit vesz körül. Minden étel mesterien volt elkészítve. Ami különösen ízlett, az például a levesek. Narancsos sütőtök-krémleves, brokkoli krémleves kiemelkedő volt. Pazar volt a sült kacsacomb, az omlós tarja rafinált fűszerezéssel, csodás volt az erdei gomba. Tetszett a sokféle gyümölcs és sajttál, a cukrászsütemények soKfélesége. Kiemelném, hogy a reggelihez a finom, friss gyökérkenyerek és zsömlék ellenállhatatlanok voltak. Köszönöm a kulináris élményt. Természetesen szándékomban áll ide visszatérni.
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
4Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2025. március 4.a párjával járt itt 55Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
A Lővérekben van, és ez már önmagában is vonzó. Könnyen elérhető, a buszmegálló alig pár méterre van a szállodától. pár perc alatt a belvárosban lehet lenni. Egy régebbi szállodát újítottak fel, nagyon szerencsésen, gyönyörű parkkal, normálisan tágas szobákkal. A berendezés újszerű, tetszenek a színek, a padlószőnyeg az erdei avarra emlékeztet (lehet, csak engem?
), és süppedősen puha. Minden kényelmes, otthonos, tiszta. A wellness tükrös megoldása nagyon impozáns, és a medencék közti függőágyak pihenésre csábítanak. Az úszómedence vize épp megfelelő, a pihenő élménymedence lehetne picit melegebb is (télen). A harmadik gyermekmedence kellemes vízzel, csuszkával. A szaunák is jók. A lobbyban kávéház-cukrászda várja a vendégeket, finom süteményekkel. A kiszolgálás is kevésbé lelkes, és a süti-árak sem alacsonyak.
4Személyzet
5Tisztaság
4Ár / érték arány
5Kényelem
4Szolgáltatások
5Étkezés
5Elhelyezkedés
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2025. február 19.barátokkal járt itt 55 Előzékeny, kedves fogadtatás a hasonló nevű Duna-parti szálloda éttermében. Novemberben még a félig fedett teraszra is ki lehet ülni, takaróval, és gyönyörködni a folyó naplementében csillogó felszínében. A belső helyiség viszont meleg, és jó asztalnál a Duna látványa is megvan.
Hárman voltunk, nem kifejezetten nagyétkűek, és én szeretek néha belekóstolni a másik tányérjába is (nagyon illetlen, tudom! ). Igy alkalmam volt a húslevest gazdagon bőség, és kellően erős ízek, nekem talán kicsit túl sós, a sült libacombot fahéjas birsalmával egyszerűen mennyei! és sütőtökös rizottóval is, ami szintén nagyon jó párosítás. A libacombok (2! ) kívül ropogós, belül foszlós, kellően és nem túlzottan fűszeresek. Hatalmas adagok. Azért belekanalaztam a vaníliás túrógombócba házi epermártással szintén kiváló és a Camelot palacsinta (tejszínhabbal) is finom, de nekem már egy kicsit sok volt az édességből. Az árak tavaly novemberiek, még igazán elviselhetők ilyen lakoma arányában, üditőkkel együtt kb. 10. 000 volt fejenként. Ajánlom a kellemes helyet, és 5 pontot adok, habár nem tökéletes, de Duna-parttal, hangulattal és kedvességgel megérdemli.
5Ételek / Italok
4Kiszolgálás
5Hangulat
4Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2025. január 1.családjával járt itt 45Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
A döntésnél, hogy hova menjünk tavasszal, nem kis szerepet játszott a kedvező ár (áprilisi ajánlat), és a kilátásba helyezett szolgáltatások, többek közt az Ittjártam véleményei. Végül is, bevált, nem bántuk meg. Ugyan hiányzott az erkély, és helyette csak zárt ablakok néztek a Balatonra, és nem nagyon tetszett soklépcsős le-és feljárat a parthoz.
Első nap még elmegy, de aztán egyre kényelmetlenebbé vált a lépcsőzés (pedig hozzá vagyok szokva). Pedig a szálloda egyik fő vonzereje a Balaton közelsége. Egyébként a partra el lehet jutni a lépcsőzés kikerülésével, kicsit hosszabb az út, de kellemese, a szálloda kertjén, majd az utcákon keresztül. Van saját strandja is, ott jártunkkor éppen takarították (májustól nyit), de mivel a fizetős strandra szabad bejárás volt, hát ott élveztük a szokatlanul korai nyarat. Így a szállodai wellnesst nem is vettük igénybe. Majd legközelebb. A szoba berendezése egyszerű, kis frissítés már ráférne. A közös helyiségek sem figyelemfelkeltők, de kellemesek voltak. Finom volt a lobbyban a kávé és estefelé az élőzene hangulatos. Az éttermet már véleményeztem, de megemlítem újból, hogy nagyon tetszett, finom ételek, bőséges választék volt. Összességében jó hely, érdemes eljönni ide.
4Személyzet
4Tisztaság
4Ár / érték arány
3Kényelem
4Szolgáltatások
5Étkezés
5Elhelyezkedés
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2024. december 31.a párjával járt itt 55 Nem kifejezetten minimalista a helyiség, de így jobban jött ki a cím. A másik fele igaz. De egy kicsit még visszatérek a külsőségekre. Még be sem léptünk, már érezhető volt a melegség, az utcán lévő székeken gondosan összehajtott puha, bolyhos takarók. A bejárat most a főutcáról nyílik, a pult (micsoda sütik, istenem!
) előtt elhaladva jutunk a nem tágas, de rendkívül hangulatos belső térbe. Van egy másik kis zug is, kedves, hangulatos, hivogató. És a keskeny csigalépcsőn fel lehet jutni még egy másikba, aminek külön mosdója van. Tessék csak megnézni a képeket! Nagyon kedves a fiatal felszolgáló hölgy. Természetes. Váltottunk néhány szót, elmondta, hogy reggelizni is lehet itt, és megmutatta a felső részt. Rengeteg torta és sütemény. Nem vagyok édesszájú, én egy (kisebb) tortaszeletnél többet még három napi éhezés után sem tudnék elfogyasztani. Itt azért megettem egy egészet. A Mozart volt. Marcipános, omlós csoda. Gyümölcstea valódi, hazai mézzel. És hangulat. Szinte el sem akaródzik menni innen. Aki még nem járt itt, térjen be. Aki pedig volt itt, biztos, hogy visszatér.
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
5Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Átlagos
2024. december 31.családjával járt itt 35 Nagyon meggondolandó, hogy egy élmény alapján, amiben jelen van a szubjektív vélemény is, ne ajánljak egy vendéglátót. A Gránátossal is így vagyok. Mi csak fagyizni akartunk. Ebédidőben - sajnos, ezt nem kedvelik. A várakozás hosszú volt (melegben), majd a fagyira is hosszú volt. Nem lehet azt mondani, hogy nagyon kedves, vagy udvarias.
Azt sem, hogy az asztal tiszta volt. Azt sem, hogy a nem túl olcsó fagylaltkehely nagyon finom volt. Minden csak olyan éppen hogy. Pedig Fertőd, különösen itt, a kastély bejáratával szemben megérdemelne valami kiválót.
3Ételek / Italok
3Kiszolgálás
2Hangulat
2Ár / érték arány
3Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Átlagos
2024. december 31.családjával járt itt 35 Pedig hát, 4csillagos szálloda étterme. Azért semmi rosszat nem mondhatok róla. Az árnyas parkolóban van hely, a mosdó is kifogástalanul tiszta. Az étteremben azonnal jön egy kedves felszolgáló étlappal. Mivel a menü elfogadhatónak tűnt, siettünk is, meg nem is volt drága, azt választottuk. Valami leves, sült krumpli, ill.
rizs, rántott hús, savanyúság gyorsan megkaptuk, menü-adagok. A végén még valami csokis fánk-féleséget is. Az ízek átlagosak, épp hogy. A kiszolgálás kedves, gyors. Ajánláshoz mit is mondhatnék El lehet ide jönni, ha nem támasztasz kulináris igényeket, és gyorsan, nem drágán be akarsz kapni valami hagyományos meleg ételt.
2Ételek / Italok
5Kiszolgálás
4Hangulat
4Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
316 értékelés / 32 oldalon
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
126 település / 13 oldalon