. . és ahol már elérnéd Ajkát, egyszer csak, a határon, rántott hús illata úszik az országúton! A ragadozó ezt kiszimatolja, azonnal fékez, megáll, visszafordul, és lám, lám, itt egy étterem, és onnan jön a csalogató légnemű anyag. . . parkolás szabadon a kavicson, a teraszon páran ülnek, bemegyek, hogy mi is ez, és nézd csak, nagy sütés-főzés van itt éppen, olyan kis vidéki kocsma-hangulat, kedves lányok, és pár feketetrikós helyi macsó évődik közben, én kint leülnék a teraszon és az étlapból választom a hangzatos nevű Velős Coca nevű darabot. Meg is érkezik, miközben szagolom a rántott hús helyett a mosatlan hamutartót. Óriási adag! Nem viccelek! Egy kis torony volt a tányéron! Lelkesen elkezdtem enni, de a koncepció az volt, hogy jó vastagon megtöltöttek velővel két nagy disznóhúst, és még egy centi vastag sajt is omlott, folyt rajta, szóval, meg még hozzá a kánikulai meleg szeptember közepén, a kaja fele teljesen kifogott rajtam! Szégyenszemre, miután olyan tömény volt, hogy már nyelni is alig bírtam, meghagytam a felét. Pedig nem volt rossz, egyáltalán! És mindez pusztán csak 1750 forintért! Közben oda akart ülni az asztalomhoz egy helyi apa a helyi fiával helyi fagylaltot nyalni, nem szóltak semmit, csak leültek volna, aztán meggondolták magukat és mégis inkább egy üres asztalhoz ültek. Érkezett egy nagyobb társaság, elég hangosak voltak egy hosszú asztalnál, a láthatóan öreg szántóvető folyamatosan dohányzott és sík részeg volt, így kiabálva politizált is néha, az ülők meg néha kézzel kivettek valami rántott húsokat valami hatalmas rakásokból, három irdatlan tálat kaptak, színültig hússal, volt itt dorbéz meg dínomdánom. Hát valahogy így telt az ebéd, fizettem, nem kértem a maradékot, bevágódtam a kocsiba, és huss!
