Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Helyett

Festetics-Inkey kastély AlsóbogátFestetics-Inkey kastély Alsóbogát a térképen

Érdekes 2025. júniusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2025. július 3.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Érdekes történetű műemlék, beismerem, nem tudtam róla semmit, azért mentünk Alsóbogátra, hogy a Zichy kiskastélyt keressük meg, de ezt találtuk, késő volt már mindenfelé elbóklászni a csalitosban, hát ennek a környékét jártuk be. Nem ilyen volt, ilyen lett. Az 1800-as évek elején copf stílusban épült, majd persze gazdákat cserélt többször, átépítették, felújították, 2000 óta magántulajdonban van (megint). De legalább törődnek vele, nem omlik szét. Hatalmas parkja van, kissé dzsungel is, érdemes sétálni körülötte, mert szép. Úgy tűnik rendezvényház, esküvői helyszín lesz, az érzés az, hogy a mellette lévő kúria, meg az előtte lévő kisebb templom egykézre került, és mint többcélú komplexum fog működni. Persze sok ilyen tervet láttuk már, meg nagy nekibuzdulást, meg félbemaradt felújításokat is, drukkoljunk ennek a kastélynak, hogy valami jó célt szolgáljon, valami esztétikát vigyen a természeti környezetbe, hogy értelme, célja legyen a létének.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Népszerű szállások a környéken
CE Plaza Hotel Siófok - Négycsillagos wellness élmények teljes ellátással
CE Plaza Hotel Siófok
84.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől teljes panzióval
Ensana Thermal Aqua Hévíz - Két ünnep között
Ensana Thermal Aqua Hévíz
279.720 Ft / 2 fő / 3 éjtől all inclusive ellátással
Villa Plattensee Vonyarcvashegy - Legjobb ár
Villa Plattensee Vonyarcvashegy
27.500 Ft / 2 fő / éjtől büféreggelivel