Ha már szívesen láttak

Babócsán áthaladván egy reggel, úgy tűnt, fél szemem piros riasztást lát, hopp, mintha a templom ajtaja nyitva lenne a dombon... ez hívó jel, bár a fele becsapás, sokszor van, hogy a külső ajtó nyitva van ugyan, de te aztán csak kapaszkodhatsz a rácsban, mint a nagyitéletesek a szegedi Csillagban. Megálljak? Felmenjek? Gyáva népnek nincs hazája, lustának meg még annyi sem... Felmásztam, de tényleg így volt, nagyajtó nyitva, rácsos ajtó zárva, Ugor felhasználó meg rázza a rácsot, hogy "engedjenek ki, ártatlan vagyok!" De a Bibliában azt mondja Máté, hogy csak kérjetek, és adatik nektek, tehát adatott. Komótos léptekkel egy nagydarab roma férfi jött elő talán a sekrestyéből hátulról, be akar jönni, igen, és már nyitotta is. Aztán leült hátul, hogy ez az izgága idegen kiszórakozhassa magát, én hálásan megnéztem a templomot, közben megkérdeztem, hogy "MI a neve a.." - Kálmán! - vágta rá készségesen. Bocsánat, a templom nevére gondoltam, azt akartam megkérdezni. Na, az meg Nagyboldogasszony. Azt hiszem, ő volt a gondnok, kedves, szeretetre méltó, szótlan ember. Megköszöntem szépen a lehetőséget, kintről még körbetáncoltam a templomot, érdekes szerkezet ez, amolyan hátultűzött, a tornya nem az elején, a bejáratnál van, hanem hátul, és ott is inkább oldalt. Szóval szokatlan a felépítmény, bent meg hát egy takaros, rendes kis templom, nem különösebben kiemelkedő relikviákkal.