Szörnyű 2015. augusztusban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2015. augusztus 25.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Botrányos kiszolgálás. 40 percet vártunk a ital rendelesre. Egyszer át is ültettek mert ,, a tulaj haverjanak a helyén ültünk aki minden kedden itt ül'' állítólag pedig foglalt táblát nem láttunk. Vizezett sörök koszos pohárban. Az ételek viszonylag finomak voltak igényes talalassal. A pincérek hozzáállása kritikán aluli. A nyár egyik legrosszabb élménye volt nekem és szeretett családomnak.
Nagyon szerettünk ide járni miota fel ujították elvesztette hangulattát és a étel amit felszolgáltak egy menünek felelt meg adagba de 5200ftba került nagyon csalodottak voltunk ugyhogy többet nem megyünk oda
Évek óta ismerem ezt a helyet. Emlékszem amikor megnyílt, újszerű volt és jó. Az elhelyezkedése most is csodálatos, jó kint ülni a teraszon jó társaságban, szép kilátással. Most viszont már bajban voltam, amikor ide szervezték az osztálytalálkozót. A facebookon előre néztem az étterem...
Ma családi ebédet tervezve a Serranoba ültünk be. A kiszolgálás csapnivaló volt az ételekkel együtt..45 perc kellett az étlaphoz,majd a rendeléstől számítva 5 perc alatt érkezett főételnél a hús teljesen hideg volt, érezhetően nem volt friss, ezt álcázva nagyon lisztes tejföllel öntötték le......