Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Megéri betérni!

Svejk Vendéglő BalassagyarmatSvejk Vendéglő Balassagyarmat a térképen

Kiváló 2016. októberben, családjával járt ittÉrtékelt: 2016. december 22.
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Egy szombati kirándulást követően látogattunk el az étterembe. A vendéglátóhely mellett kialakított nagy parkolóban könnyen találtunk parkolóhelyet. Több asztal közül választhattunk, ám pár perc múlva már minden hely foglalt volt. Az egész csapat profizmusa figyelemre méltó. Nem kellett sokat várni a rendelésünkre, minden fogás gyorsan, melegen került az asztalunkra. A kiszolgálás is remek volt, semmi kívánnivalót nem hagyott maga után. A felszolgálók kedvesek, mosolygósak és nagyon szemfülesek. Amikor a férjem végzett a levessel, egyikük azonnal ott termett, már vitte is a tányérját. A szalvétát azonban véletlenül lesodorta a „menetszél”, amit nem vett észre. Egy másik pincér is éppen akkor haladt el mellettünk, és menet közben szemrebbenés nélkül hajolt le az elhagyott papírkáért, annyira profin és természetesen, hogy mások észre sem vehették a jelenetet. Amikor a mellettünk ülők végeztek, ugyanilyen gyorsan szedték le a terítéket, mire kettőt pislogtunk, már tiszta is volt az asztal. Hangulatos környezetben, csodaszép festmények és retro képek között, lágy zene mellett fogyaszthattuk el finomabbnál finomabb, bőséges ételeinket. A mosdó is nagyon tiszta, illatos, bent is halk zene szól. Az árak pénztárcabarátak, bátran ajánlom a helyet mindenkinek.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Kiváló
Kiszolgálás:Kiváló
Hangulat:Kiváló
Ár / érték arány:Kiváló
Tisztaság:Kiváló
Fényképek (11)
Svejk Vendéglő Balassagyarmat - Étel/italSvejk Vendéglő Balassagyarmat - Étel/italSvejk Vendéglő Balassagyarmat - BelsőSvejk Vendéglő Balassagyarmat - Étel/italSvejk Vendéglő Balassagyarmat - Külső képSvejk Vendéglő Balassagyarmat - Külső képSvejk Vendéglő Balassagyarmat - BelsőSvejk Vendéglő Balassagyarmat - BelsőSvejk Vendéglő Balassagyarmat - Étel/italSvejk Vendéglő Balassagyarmat - Étel/italSvejk Vendéglő Balassagyarmat - Étel/ital

Svejk Vendéglő további értékelései

2025.06.26a párjával
Szombaton vacsorázni tértünk be. A berendezés a hangulatos régi, bár sok minden változott. Az étlap megújult, szép csak hiányoznak róla a humoros írások melyek az előzőn voltak. A pincérek figyelmesek, hamar kaptuk az ételeket. A májgaluska leves finom volt, helyben készült, csak egy kis zöld íz...
2025.05.28a párjával
Kiváló
Szeretem a város csöndes hangulatát, és szeretek vásárolgatni az itteni üzletekben amikor erre járok. Jó utána betérni egy igazi kisvárosi vendéglőbe, ahol nincs flanc, és jól főznek. Úgy hallottam, nemrégiben tulajdonosváltás volt a Svejk-ben, na, próbáljuk ki. Hétköznapi kora-délidőben már...
2023.08.11a párjával
Érdekes. ma többen jó szívvel emlegették is, meg az ittjartam is ezt ajánlotta. Nem volt kétséges, hogy ide megyünk enni. A probléma csak a szűk időkeret volt, du. 13 óra után pár perccel érkeztünk és 14 órakor már időpontra mentünk egy kiállításra. Kérdeztem a felszolgálót, hogy szerinte fél óra...
Népszerű szállások a környéken
Sztár Motel és Étterem Balassagyarmat - Legjobb ár
Sztár Motel és Étterem Balassagyarmat
52.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől ellátás nélkül
Hotel Narád Park Mátraszentimre - Senior pihenés
Hotel Narád Park Mátraszentimre
91.620 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Royal Club Hotel Visegrád - Nyugdíjas ajánlat
Royal Club Hotel Visegrád
Kérd ajánlatunkat!