Átlagos
2015. júliusban, családjával járt ittÉrtékelt: 2015. július 22.Ajánlom a helyet másoknak is!
Anyukámmal voltunk itt, július elején. A személyzet kedves volt, segítőkész, erre nem lehet panasz. A szoba csodálatosan tágas volt, bár az számunkra elég furcsa volt, hogy az ablakot csak bukóra lehetett nyitni, ez egy kissé bunker hatást adott a dolgoknak. Az étterem is szuper volt, az ételek is kiemelkedőek, mindig lehetett tésztát, vegetáriánus menüt is véasztani, desszertekkel. Az első csalódás a mágneskártyák voltak, 5-ször kellett cserélni őket, ilyen még sehol eddig máshol nem fordult elő, de ez a kisebbik probléma volt. A 7. emeleten kaptunk helyet, 5 napos ott-tartózkodásunk alatt mindössze 1-szer porszívóztak (amikor megérkeztünk), továbbá a fürdőszobát is csak 1-szer takarították ki, valamint az ágyakat sem igazították meg. (A szoba átadásánál sem volt kifogástalan a tisztaság.) Szerintünk ez egy 4 csillagos, Ramada-lánc egyik tagjaként megengedhetetlen lenne. Ilyen trehány takarító-személyzet sehol máshol nem fordult még elő, 3 csillagos helyen sem. A szálloda partja sem volt olyan közel, mint ahogy ezt leírták, ezzel persze semmi gond sem volt. A strand viszonylag jó volt, bár teltház esetén nem tudom, mennyire fértünk volna el, de ezzel nem kellett foglalkoznunk. Összességében jónak mondható volt a nyaralásunk, de gondolkodunk azon, hogy vissza térjünk-e. (A legvisszahúzóbb erő a légkondi a szobákban).
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Hunguest Hotel Bál Resort további értékelései
2026.04.22gyerekekkel
Kiváló
![]()
4 fővel, 2 felnőtt, 2 kamaszgyerek érkeztünk a tavaszi szünetben. 3 nap 2 éj, félpanzióval szálltunk meg. Nagyszerűen éreztük magunkat! A szálloda és Balatonalmádi is lenyűgözött! 😍 Biztos visszatérünk, hosszabb időre is! Kiemelnék egy nagyon kedves, segítőkész recepciós...
2026.04.11a párjával
Kiváló
![]()
A személyzet nagyon kedves és segítőkész. A szoba, fürdőszoba és a közös helyiségek tisztasága kifogástalan. A szoba előteréből hiányzott egy akasztós szekrény több vállfával,mivel csak két vállfa állt rendelkezésre, így nehézkes volt kabátok, ruhák elhelyezése. A fürdőszoba ajtaján az egyik...
2026.02.09egyedül
Kiváló
![]()
Már sokadik alkalommal jártunk itt,azért mert nagyon megkedveltük. Tapasztalataim alapján a wellness részleg az egyik legjobb a Hotelek között,a konyhája és választéka kiváló,szobái kényelmesek.A táj szépsége is nagyon vonzó,valamint nyáron a saját strand szintén. Remélem máskor is lesz még...
A Hunguest Hotel Bál Resort legnépszerűbb csomagjai
Legjobb ár félpanzióval (1 éjtől)
54.000 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
91.290 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
91.232 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
88.796 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval