Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Négy csillag a hóban

Hunguest Hotel Bál Resort BalatonalmádiHunguest Hotel Bál Resort Balatonalmádi a térképen

2016. januárban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2016. május 3.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Egy téli ajánlat nyomán kerültünk a Ramadába, különösen csábított a panoráma lehetősége a Balatonra
Annak rendje és módja szerint, amint útnak indultunk, a hó is eleredt.
Szakadni kezdett, nem kicsit
Ez azonban nem akadályozta meg, hogy célhoz érjünk, bár hókotróval könnyebb lett volna, mint autóval.
A hotel garázsába álltunk be, hogy az autó is, és mi is kikerüljünk a hó alól.
A recepción nagyon kedvesen fogadtak, de némi sorba állás volt a becsekkolásnál.
Szerettünk volna egy darab kétszemélyes ágyat, merthogy ugye, az ember a párjával megy, és nem csak a panoráma érdekelheti...
Sajnos, ilyen szobát nem tudtak adni, azonban nem ágáltak az ellen sem, hogy a két egyszemélyes ágyat összetoljuk.
A panoráma valóban lenyűgöző, a nem sarkon lévő szobából is, ahol bennünket helyeztek el.
Sok vendég volt azon a hétvégén, de nem volt nagyon zavaró. (Eltekintve a folyosón este 10 után még rohangáló, kiabáló gyerkőcöktől.) És ott a bugyborékos fürdő is. Nagyon szerencsétlen helyezték el, mert a padló szintjénél kezdődött, így úgy tűnt, mintha valami nagy edényben főttek volna az emberek, akik kitömték magukkal a pezsgőfürdőt. Nem is volt kedvünk utána belemenni. (Mondjuk, lehetőség se adódott rá.)
A szauna részleg külön tetszett, pláne, hogy nem kellett fürdőruhában szaunázni. Ki is volt írva, hogy ez natúr szauna. Én ezt komolyan vettem. Más nem, pedig a szégyenlősebb szaunázóknak külön idősáv volt kijelölve. Nagyon nem érdekelt senkit sem. Beleértve a szállodát is. Igaz, ez a körülmény engem nem zavart, én vidáman szaunáztam Ádámként. Akit zavart, nos, az így járt.
A nagymedence vize kissé hűvösnek bizonyult, pláne a tél közepén, így kihagytam az élményt, hogy jéggé dermedjek esetleg.
Az étkezés nem hagyott maga után kívánnivalót. Sokféle finomságból lehetett válogatni, és jó magyar szokás szerint degeszre is ehette magát mindenki, nem volt gond az adagokkal, bár, voltak azért arra utaló jelek, hogy egyesek attól féltek, nem marad nekik semmi. Vagy csak ki akarták használni a pénzt, amit megfizettek a félpanzióért.
Ami biztos: éhen nem maradtunk, az emésztés nehézsége csupán mohóságunk egyenes következményeként jelentkezett.
A hotel bárja is megnyerő arcát mutatta, a koktélok akciósak voltak, és gyorsan fogytak. Kb. olyan gyorsan, mint a mi józanságunk.
A szálloda azért magán viseli az elmúlt rendszer nyomait, számunkra azonban ez nem járt zavaró hatással.
Kint hideg volt, bent meleg, a fürdőkád elég nagy két embernek is, és még romantikázni is lehetett benne...
A szobatévé nem egy nagy kihívás, de nem is amiatt mentünk oda. Ugyanakkor meglepetten láttuk, hogy a hotel saját csatornáján egy ismerős séf mutatta be tudományát, akivel egy városban élünk.
Összességében megérte a hétvége az árát, az ár/érték arány tökéletes volt, és mire a vasárnapi kicsekkolás eljött, az utak is szabaddá váltak.
Jó szívvel ajánlom mindenkinek a Ramadát, ha nem kifejezett luxusra vágyik, a négy csillag, ha nem is büszkén, de fényesen mindenképpen, ragyoghat rajta tovább!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Kiváló
Tisztaság:Kiváló
Ár / érték arány:Kiváló
Kényelem:
Szolgáltatások:
Étkezés:Kiváló
Elhelyezkedés:Kiváló

Hunguest Hotel Bál Resort további értékelései

2025.06.10családjával
Átlagos
Pozitívum, hogy a szálloda modern, könnyen megközelíthető, jól felszerelt, kényelmes, saját stranddal, belső medencével rendelkezik., nagyon szép a kilátás. Negatívum az egyhangú, kevésbé ízletes reggeli és vacsora. Reggelinél kemény a pékáru, szinte ugyanaz a választék. Vacsoránál még a vízért...
2025.06.03gyerekekkel
Gyenge
Vélemény a szállásról: Sajnos több kellemetlenség is ért bennünket a tartózkodásunk során, amit fontosnak tartok megosztani: A lányomék később érkeztek a szállodába, és bejelentkezéskor a recepciós hölgy nem adott nekik semmilyen tájékoztatást, mondván: „majd a szüleik elmondják, amit...
2025.05.31barátokkal
Gyenge
A fürdőben szét volt esve a zuhany 3 nap alatt nem sikerült megjavítani, kívül belül a kjelzések hiánya,lezárt ajtók amik nehezítik az épületen belüli közlekedést, zaj éjjel nappal, egy pici ablak ami csak bukóra nyitjató ablakban fecske fészek párkányon f.ürülék, plakáton keresztül szinte...

A Hunguest Hotel Bál Resort legnépszerűbb csomagjai

 Balatonalmádi - Legjobb ár félpanzióval (1 éjtől)
Legjobb ár félpanzióval (1 éjtől)
52.000 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Helios Hévíz - Legjobb ár all inclusive ellátással a hévízi Hunguest Heliosban
Hunguest Hotel Helios Hévíz
96.960 Ft / 2 fő / 2 éjtől all inclusive ellátással
Hunguest Hotel Pelion Tapolca - Kedvezményes ajánlat teljes előrefizetéssel
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
81.738 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Caramell Premium Resort Bük, Bükfürdő - Caramell a legjobb áron
Caramell Premium Resort Bük, Bükfürdő
109.990 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval