A hely, ahova bármikor visszamegyek!!!

A balatonalmádi Ramada szállóval, akkori nevén Hotel Aurora-val, először a gimnáziumból elszabadult kamaszként találkoztam. Csak álltam a fölém tornyosuló monstrum előtt, és „nyálcsorgatva” csodáltam a belőle áradó, számomra akkor elérhetetlennek tűnő, csak a kiváltságosoknak fenntartott luxust, melyre egy előtte parkoló tűzpiros Corvette futurisztikus idomai tették fel a koronát.
Nos, a 80-as évek jócskán elmúltak, de a mai hasonló korú fiatalok számára 3, kimondottan jónak számító hírrel is szolgálhatok: a szálloda még áll, már szélesebb tömegek számára is elérhető, és a Corvette még mindig csodás.
Kedvesemmel tél végén, az igazi szezonon kívül töltöttünk 2 felejthetetlen éjszakát a hotelben. És a később leírandók tükrében a „felejthetetlen” kifejezés tán túl patetikusnak tűnhetne, tán még csodálkozhatnának is rajta... De higyjék el, ha veszik a fáradtságot és végigolvassák, meg fogják érteni.
Az épület nagyjából 10 éve újult meg. A 70-es évek szocreál formavilága felett addigra bizony eljárt az idő, amit tulajdonosai jókor, jó érzékkel vettek észre. Így nem csak egy közönséges felújítást végeztettek az épületen, inkább újragondolták, átszabták, a modern kornak megfelelő dizájnt adtak neki. És bár nem minden esetben értem az építész gondolatmenetét, sőt még csak nem is szeretném azt megérteni, mert miközben megvalósította az elképzeléseit, nem egy esetben az épület különleges adottságait teljesen figyelmen kívül hagyta. De mellette szóljon, hogy a levitézlett formából egy igazi különlegességet alkotott. Modern, látványos, enyhén íves oldalkiképzésének köszönhetően hatalmas tömege ellenére is kecses épületet álmodott, mely eleganciájával meghatározza az egész kisváros látképét.
Az épület alsó szintje egy egybefüggő üvegportál. Nappal csak simán modern, de ha este érkezünk látványa valósággal becsalogat. Mert a beltér szép. Nem különösebben fantáziadús, a luxusával sem sokkolja a belépőt, de kellemes és othhonos. Az új bútorok, a lobbyban a legjobb érzékkel elhelyezett kényelmes kanapék eleganciát sugároznak, a 4 modern lift pedig az elengedhetetlen kényelmet.
A porta személyzete nem hagyott kívánnivalót maga után. Kedvesek, figyelmesek, kérés nélkül is megadnak inden információt, de készséggel nyújtanak segítséget is. Mégis ami a legmegkapóbb bennük, valami, ami a mai világban oly ritka: nem felejtettek el mosolyogni. És ha nincs éppen teltház, akár felár nélkül is kérhetünk tőlük egy jó fekvésű, Balatonra néző szobát.
A bár is kiváló. A bútorzat kissé vegyes. Ugyan megtartották a régi karosszékeket és asztalokat, de azok stílusa és minősége még ma is tökéletes. A terészetes fa meleg árnyalata igazi bennsőséges hangulatot áraszt. Épp ami egy finom koktél mellé dukál? Mindezt kiegészítették néhány modern bőrkanapéval, hozzá látványos dohányzóasztalokkal, így mindenki a maga ízlésének megfelelő helyet választhatja. Talán a pultosok a leggyengébb láncszeme. Félreértés ne essék: a dolgukat jól teszik, az italok szervírozásában hiba nincsen, a kávéjuk felülmúlhatatlan, mégis az én mércémmel kissé fiatalok. Stílusuk még nem forrott ki teljesen, nyelvezetükbe néha a legnagyobb természtességgel szövik bele a városi szleng vegyes szóvilágát. Ez persze nem tragédia, hisz alpáriságnak itt nyoma sincs. Így ha valaki nem az a vérbeli „karót nyelt” angol arisztokrata, ezt akár szórakoztatónak is találhatja. Engem például megmosolyogtatott.
Az étterem hatalmas, makulátlanul tiszta, és fantasztikusan világos. És ezzel a jót el is mondtam róla. Mert sajnos minden meghatározó stíluselemeknek híján van. A hátsó része még a 70-80-as évek unalmas formavilágát viseli, míg a pulttal szembeni íves szárnyat a 90-es években kapcsolták hozzá. Ez meg kissé Makovecz stílusúra sikeredett. Látszó gerendáival, lambériával tarkított tetőszerkezetével, boltíves ablakaival darabokra töri minden, a harmóniába vetett hitünket. A két rész nagyjából úgy fest így együtt, mintha egy csinos kisestélyihez lábszárközépig érő Doc Martens bakancsot húznánk.
A berendezés sem igényelhetett hosszas fejtörést. A svédasztal pultjának roppant egyszerű szerkezete a fal derékszögét követve húzódik, amitől nagyjából átláthatalanná, de mindenképp jellegtelenné válik. Az asztalok, főleg az íves épületrészben láthatóan ötletszerűen lettek elhelyezve, belépéskor kifejezetten kaotikus képet mutatnak. És ha ezek után az ember mégis próbálna valamiféle hangulatot keresni benne... Nos azt a jellegtelen világítással végképp sikerült kigyomlálni.
Viszont a személyzet: Na ők aztán minden dícséretet megérdemelnek! Már az ajtóban mosolyogva fogadtak. Segítettek helyet keresni, és azonnal megkérdezték hogy mit szeretnénk. A kiszolgálás gyors volt és pontos. Tették ezt önzetlenül, ami, - és ezt most feltétlenül meg kell jegyeznem - manapság ebben a szakmában nagyon ritka erény. Egy szálloda éttermében ugyanis csak a legritkább esetben számíthatnak „borravalóra”. A hálapénz intézményét alapesetben nagyon nehezen tudom elfogadni, mert számtalan szakmában, de legfőképp az egészségügyben végletesen lejáratták ezt a rendszert. Már inkább sarc, vagy kényszer, minthogy szívből jönne. És mégis... Az ő odaadásukat, szaktudásukat szívesen díjaztam némi hálapénzzel, és erre tiszta szívemből buzdítanék minden kedves vendéget is. Már csak azért is, mert még a kicsiért is olyan hálásak voltak, mintha a francia koronázási ékszereket nyújtottam volna át nekik. Láthatólag náluk ez nem a pénzről szólt, hanem az elismerésről.
Az étel vegyes. A középszerűtől a kimagaslóig, a kommersztől a valóban különlegesig terjed a skála. Este is, reggel is. Na de a reggeli tojásrántotta... Egyszerű étel tökéletesen elkészítve, parádésan ízesítve. Még az én drága édesanyám sem csinálhatná jobban. A friss pékáruval, és egy zamatos capuccinoval már ily korai órán is bearanyozta a napunkat.
És a wellness... Ma minden szálloda lényege és lelke. A világunk, igényeink úgy megváltoztak, hogy enélkül már nincs is értelme kitenni a lábunkat otthonról.
Már a lobby-ból is ráláthatunk egy roppant üvegfalon át a szállodákban ritkaságszámba menő, 25 méteres, feszített tükrű medencére. Azonnal kapunk egy kis ízelítőt a ránk váró élmények egy meghatározó részéről. Mert ha valakit nem elégít ki az üres pancsikolás, testének tunya áztatása egy pocsolyamélységű vízzel teli medencécskében... nos annak ez valóságos kincs. Na és a vize: nem hideg, nem meleg. Pont amilyennek lennie kell, hogy az ember egészséges komfortérzetét kiszolgálja. Nem is túl klóros, inkább selymesen lágy. Ha véletlenül nyitva felejtjük a szemünket, akkor sincs baj, hisz nem fogják marni az agresszív vegyszerek. És ami ezek után nehezen hihető, bár igaz: Nem koszos. Úszni, sportolni csak ilyenben érdemes. Mindezt óriás ablakok közt, ragyogó napfényben.
Kiegészítésként van még melegvízű épített pezsgőfürdő, hideg kneipp talpmasszázs, a valódi relax-élményt pedig hagyományos finn szauna, infraszauna és gőzkabin segíti. És még egy különlegesség... Sajnos elvétve találkozhatunk csak vele más szállodákban, pedig az igazi, „fanatikus” szauna-ínyenceknek ez szinte elengedhetetlen kellék: egy jéghideg merülőmedence is befért a sarokba. Ezek után jól esik visszahúzódni, lekucorodni a napsütötte pihenőszoba valamelyik ágyára, és csodálni a kint elterülő szépséges kertet.
Tehát amint látható, adottságai parádésak. Az állapota viszont már közel sem ilyen rózsás. Egy nagy takarítás sokat segtene. Nem koszos... Ugyan dehogy. A tisztaságra nagyon figyeltek, naponta többször is végigmosták a padlókat mindenhol. Csak úgy tűnik, a régóta lerakódott vízkövet nem tekintik ellenfélnek. Ott van az mindenütt. A medence mellett, a zuhanyzókban, a mellékhelyiségek csapjain, de leglátványosabb a kneipp medencénél, ahol egy élénksárga csík húzódott körben a vízvonal mentén. Pedig a mai, a márkák megnevezése nélkül is biztosan mindenki számára ismerős csodaszerekkel ennek eltűntetése nem lehetetlen feladat.
És végül a szobák. Még ha nem is ez a legfontosabb szempont, hiszen nem itt töltjük az idő legnagyobb részét, valójában inkább csak aludni járunk ide... Mégis fontos. És nagyon vegyes.
Ahetedik emelettől felfelé viszonylag friss a felújítás. Semmi luxus, hivalkodás pedig végképp, mégis nagyon lakájos. Újak a bútorok, az ágy kimondottan kényelmes, a beépített szekrény mindent elnyel, a fürdőszobák takarosak, a festés tiszta, és az üres falfelületeket néhány balatoni tájképpel tették érdekesebbé. Egy szóval: nem lehet belekötni.
Viszont a hatodiktól lefelé megváltozik a világunk. A felújítás korábban történt, így az amortizálódás szembetűnőbb. Már a szobába történő bejutás sem mindig egyszerű. Az ajtókon elektromos, mágneskártyával működő zár van. Az inox borítás egy valóban ultramodern szerkezetet sejtet, jól is néz ki, és hozzá „kellően” megbízhatatlan. Ha úri kedve úgy tartja, 4-5 nekifutás után hajlandó csak beereszteni a gyanútlan vendéget. És ha erre azt mondanák: Csak én nem értek hozzá... A mellettünk lévő szoba előtt egy kimondottan jól szituált úr száját hagyták el olyan szavak, amiket soha, de soha nem feltételeztem volna róla. Tehát a probléma általános.
A bútorzat és a szőnyeg kissé kopottas, együtt öregedtek meg. A televízió még a hagyományos katódsugárcsöves típus, egy meglepően kicsi képernyővel. De a fürdő az igazi ráfenéje. Az elavult, kommersz külső csak egy apróság. Fontosabb, hogy a wellnessnél már említett nagytakarítás valószínűleg itt is sokat segíthetne. Mert a fugák helyenként elszíneződtek, a csapokon vastagon állt a változatosság kedvéért itt feket árnyalatú vízkő, de ami a legjobban fájt: a „filléres” költségű zuhanyrózsa fúvókái szinte kivétel nélkül hiányoztak, kontrollálatlanul szórva szét a sugarakat, amitől a tusolás valóságos kalanddá változott. Ehhez már csak adalék, hogy az egyetlen ablakot valamilyen rejtélyes okból „idiótabiztosra” alakították, így nem lehetett nyitni, csak kibillenteni. Mit modjak... Nem volt könnyű a szellőztetés.
És ennél a pontnál joggal tehetnék fel a nagy kérdést, amit már az elején is jeleztem: „Akkor ez mitől volt felejthetetlen?”
Kedves Olvasó! Csak nézzen ki az ablakon! Azon a hatalmas, egyik faltól a másikig érő, mindent látni engedő ablakon. Mert az igazi csoda ott van, azon túl. Az a fajta, ami azonnal elfújja az ember rossz kedvét, minden korábbi bosszúsága jelentőségét veszti, és átadja helyét valami igazán magasztos érzésnek. Az ablak mögött a Balaton hatalmas tükre terül el. A tó, amitől minden magyar szíve megdobban. Fiatal korunk legszebb napjainak, serdülőkori álmainknak színhelye. Ahol ha szép az idő, az egész felület ezüstösen csillog a mélykék ég erőteljes kontrasztjával. Viharban lehetetlenül zöld, amit hullámok hófehér taraja szaggat fel újra és újra. A felhők néha vakító fehérséggel fodrozódnak, mint egy vattacukor feje, néha áteresztik a napfényt szinte már giccses pásznákkal szórva tele az eget, de van hogy vészjósló feketeséggel hömpölyögnek, miközben a még félelmetességükben is gyönyörű villámok több tíz kilométeres távolságból is idelátszanak. És az érzés éjjel sem múlik. Akkor meg a kisváros fényei teszik mozgalmassá. Mint egy folyton változó óriási festmény, ami nem csak az ember szemét gyönyörködteti, de a szívét, lelkét is. Hát ezért felejthetetlen.
A legjobb társaságban, egy végletekig romantikus hétvégére el sem tudnék képzelni ennél méltóbb helyet.
És még egy röpke adalék, ami nagyon fontos a teljes megítélés kedvéért: Kettőnknek 2 éjszaka félpanziós ellátással mindössze 26.000 Forintunkba került, ami szemérmetlenül olcsó. Ez az összeg valószínűleg a szálloda önköltségét is csak szűkösen fedezi, így ha apróbb kellemetlenségek adódtak is néha, ezt el kell fogadni. Kis pénzből nem lehet nagy focit csinálni, viszont ezt az élményt vétek lenne kihagyni.