Kiváló 2013. novemberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2013. december 2.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Novemberi puncs-és teaivás helyszíne volt a kávéház, amit elsősorban azért választottunk, mert a mellette található hotelban szálltunk meg. Mivel véletlenül tévedtünk be, nem tudtuk, mire számítsunk, így különösen jó élményként marad meg, hiszen nem voltak különös elvárásaink (utólag olvastam, hogy szinte mindenki dicséri, nagyszerű helynek tartja). Maga a kávéház is nagyon hangulatos, amit fokoz az élőzene és a finom illatkavalkád. A teraszra is ki lehet ülni, a pincérek azonnal bekapcsolják a hősugárzót, így kellemes melegben lehet iszogatni. A tea, amit ittam, elvileg házi találmány, nagyon finom volt ("Lazíts" névre hallgat). Utólag sajnálom, hogy a süteményeket nem kóstoltam, de ha legközelebb Füreden járunk, az első utunk ide vezet majd! :)
Párszor már jártunk ezen a helyen, de még sosem írtam véleményt. Hát itt az idő! Ha a Balatonnál járunk, az utunk mindig elvezet ide, odafele vagy visszafele. Nekünk mindig is tetszett a családias hangulat, a sütemények és a jó programok. Személyes kedvencem, ha szezonálisan fellelhető a...
A Karolina kávéház Balatonfüred ikonikus intézménye, csodás kitettséggel és történettel, ami olvasható az étlap-itallapon is. A beltér elegáns, patinás, a terasz kellemes, az atmoszféra vita felett megérdemel 5 pontot. A kiszolgálás udvarias, lehetne személyesebb. Ittam mustot, ettem egy...
Véletlen arra sétálva kerültünk a Karolina kávézóba.Közeledve egy úriember invitált bennünket,megmutatva a kávézót a sütemény ajánlatokat,a reggeli lehetőségeket.Szuper kiszolgálás, különféle kavekkal,italokkal,ételekkel.Legközelebb újra visszatérünk.