Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

augusztusi hosszú hétvége kettesben Lellén

Szent István Hotel Balatonlelle BalatonlelleSzent István Hotel Balatonlelle Balatonlelle a térképen

Átlagos 2019. augusztusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2019. augusztus 23.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Az augusztus 20-ai hosszú hétvégét töltöttük a szállodában. Megérkezésünkkor közölték, hogy másnak adták ki véletlenül a szobánkat, de megoldják, csak várjunk. Fél óra múlva megkaptunk egy másik szobát. Itt ért minket az a tény, hogy erkély nélkülit kaptunk, pedig mi kifejetetten erkélyest kértünk. Cserélni nem lehetett, mert teltház volt. Ráadásul az ablakot csak bukóra lehet kinyitni, így szellőztetni esélytelen, ezért néha ki kellett nyitni a folyosó ajtót, hogy levegőhöz jussunk. A szoba szépen felújított és nagyon tiszta. A fürdőt viszony úgy hagyták, ami egy lepukkant, retro fürdő. Kopott, picike ülőkád, a mosdóval közösen lengő csap, a mosdóból alul ömlött ki a víz, a párom szerelte meg, hogy egyáltalán használni tudjuk. Bent a párás levegőtöl nem száradt meg semmi, a folyosó korlátjára kellett kirakni a törülközőket. A reggelinél mind a négy napon teljesen ugyanazok az ételek voltak. Pozitivum, hogy valóban minden a közelben van, de ide soha többet nem jövünk.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Átlagos
Tisztaság:Kiváló
Ár / érték arány:
Kényelem:Gyenge
Szolgáltatások:Gyenge
Étkezés:Gyenge
Elhelyezkedés:Kiváló

Szent István Hotel Balatonlelle további értékelései

2018.08.13családjával
Átlagos
Érkezés tágas parkolóba, 15 órakor elfoglalhattuk a szobát. A fürdőszoba és wc sajnos megadja az alaphangot, inkább jártam le a recepció mellé wc-zni, zuhanyzás meg gyötrelem, kempingben jobbak a lehetőségek. Állítólag vannak olyan szobák, ahol már ezt is felújították, csak mi fogtunk ki ilyet....
2017.08.12gyerekekkel
Nagyon kellemes szállás, kb. 90 százalékban felújítva. Közel a központhoz és a strandhoz is mégis csendes környezetben. A svédasztalos reggeli ízletes és bőséges, a személyzet nagyon kedves és segítőkész. Egyetlen probléma csak a takarító csapattal volt. Bár minden helység nagyon tiszta és...
2015.07.21barátokkal
Kiváló
Idén június végén voltunk a hotelben nyeremény pihenésként.Nagyon kedvesen fogadtak ,még előbb is elfoglalhattuk szobánkat a megszokottnál.Mindenben rendelkezésünkre álltak. Szobánk kúltúrált, tiszta, kellemesés erkélyes volt,szép kilátással.Azon ugyan csodálkoztunk, hogy a tv mért a szekrény...
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Sirály Hotel Balatonlelle - Napi árak reggelivel
Napi árak reggelivel
05.17-09.01.
Sirály Hotel Balatonlelle
54.000 Ft / 2 fő / 2 éj-től reggelivel
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz - Kényeztető pihenés Hévízen Tófürdő belépővel
Kényeztető pihenés Hévízen Tófürdő belépővel
2024.06.03-ig
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
59.823 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Holiday Hotel Csopak - Előrefizetési kedvezmény
Előrefizetési kedvezmény
05.31-09.08.
Holiday Hotel Csopak
27.000 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval