Kiváló
2026. szeptemberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2026. szeptember 21.Ajánlom a helyet másoknak is!
Szezon Bistro Balatonmáriafürdő
Vannak helyek, ahová egyszerűen jó megérkezni. A Szezon Bistro nekünk pontosan ilyen.
Egész nyáron, amikor bicikliztünk, szinte minden alkalommal megálltunk itt. Volt, hogy csak egy rövid pihenőre tértünk be, de olyan is, hogy több órát töltöttünk nálatok, mert annyira kellemes, közvetlen és szerethető volt a hangulat. Sőt, volt olyan is, hogy Keszthelyről kifejezetten a Szezon miatt tekertünk át.
Az egész csapat mindig olyan fogadtatással várt minket, amit az ember nagyon hamar a szívébe zár. Soha nem éreztük azt, hogy csak vendégek vagyunk. A kedvesség, a közvetlenség, a jó hangulat és az a természetesség, ami körülveszi a helyet, számunkra nagyon sokat jelentett.
Most együtt zártuk ezt a szezont, sok szép közös emlékkel a hátunk mögött. Kicsit sajnáljuk, hogy véget ér a nyár, de már most nagyon várjuk, hogy májusban újra találkozzunk! Addig is kívánunk Nektek nagyon jó pihenést, feltöltődést, és köszönjük ezt a csodás nyarat, a sok kedves pillanatot, a mosolyokat és azt a szeretetteljes fogadtatást, amit mindig kaptunk Tőletek.
Betti és Roli
Szívből ajánljuk mindenkinek, aki egy igazán jó hangulatú, szerethető helyet keres!
Nálunk a Szezon Bistro biztosan 5 csillag.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:![]()
Kiszolgálás:![]()
Hangulat:![]()
Ár / érték arány:![]()
Tisztaság:![]()
Népszerű szállások a környéken
Pelso Panzió Balatonmáriafürdő
188.400 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Wellness Hotel Szindbád Balatonszemes
71.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől teljes panzióval
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
84.449 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval