Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Gyereküdülő

Hotel Mária BalatonmáriafürdőHotel Mária Balatonmáriafürdő a térképen

Szörnyű 2014. júliusban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2014. július 25.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Érkezésünkkor 4 gyerekcsoport volt a szállodában. Ezzel nem lett volna gond, bár sokáig hangoskodtak, de csupán gyerek módon viselkedtek :) Két egybenyíló szobát kértünk. A gyerekek szobájában 3 ágynemű helyett 2 volt. Estig (ágyazásig) 3szor szóltunk a recepción, mire végre megkaptuk a harmadikat. Természetesen a foglaláskor jeleztük, hogy 3 gyerkőccel megyünk, hiszen ennek megfelelően fizettünk is. A gyerek szobájában egy egyszemélyes ágy és egy kihúzható kanapé volt. A kanapé elég ramaty állapotban volt, és kihúzva szinte csak oldalazva lehetett haladni a szobában. Amúgy is elmondható, hogy kicsi terek vannak. Pici szobák, pici fürdő. Apropó fürdő: a gyerekek fürdőszobájában nem volt világítás. Mindhiába szóltunk naponta többször a recepción, a tulajjal is beszéltünk. Hol izzócserére, hol biztosítékra hivatkoztak, de ki nem javították az 5 nap alatt, amíg ott tartózkodtunk. A gyerekek szobájában le volt szakadva a szúnyogháló, a mi szobánkban nem működött. A tévében 2 magyar csatorna jött be. Hűtő, minibár nem volt egyik szobában sem. A falak vékonyak, a szőnyeg koszos, a fal foltos. Két menüből választható kétfogásos vacsora helyett 3 napig azt a "menza-kaját" kaptuk, amit a gyerek csoportok. A 4. nap (mikorra a gyerekek elutaztak már és "rendes" szállóvendégekkel telt meg a hotel) valóban volt "rendes" vacsoránk is. A reggeli is "csökkentett" módban működött, amíg a gyerekcsoportok ott voltak. A személyzet - kivéve a tulajt és feleségét - kedves, segítőkész. Az ételek - leszámítva, hogy nem volt választék - finomak voltak, bár kis adagokban mérték. Mi tuti nem térünk vissza.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:
Tisztaság:Gyenge
Ár / érték arány:Gyenge
Kényelem:Gyenge
Szolgáltatások:Gyenge
Étkezés:Átlagos
Elhelyezkedés:Kiváló

Hotel Mária további értékelései

2019.03.19a párjával
Kiváló
Tetszett a kedves közvetlen hangulat mind a szálloda vezető mind a személyzet részéről. Udvarias kulturált szívélyes vendéglátásban volt részünk. Ajánlani tudom a pihenni vágyók számára.
2017.08.31a párjával
Szörnyű
A Mária Hotelt senkinek sem ajánlanám, és döbbenettel olvasom a pozitív értékeléseket. A szálloda a többihez képest viszonylag kedvező árat kínált, viszont sikerült alulmúlnia az egyébként sem túl magas elvárásainkat. Az élőben munkásszállóra hasonlító "hotel" szobája az 1980as évek óta...
2017.06.26a párjával
Június 1 - 2 -án 2 éjszakás félpanziós foglalással voltunk ott a párom- mal. Kedves fogadtatás, nem luxus de kényelmes és tiszta szoba várt. A Balaton meglepően meleg, 23 fokos volt, így nyugodtan fürödhetünk a szálloda strandján. A reggeli és a vacsora is bőséges és finom volt. Az ár...
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Viktor Bor- és Vendégház Balatonmáriafürdő - Napi árak reggelis ellátással
Napi árak reggelis ellátással
04.28-09.27.
Viktor Bor- és Vendégház Balatonmáriafürdő
29.832 Ft / 2 fő / éj-től reggelivel
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz - Kényeztető pihenés Hévízen Tófürdő belépővel
Kényeztető pihenés Hévízen Tófürdő belépővel
2024.06.03-ig
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
59.823 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Danubius Hotel Annabella Balatonfüred - Hajókázás a Balatonon
Hajókázás a Balatonon
04.22-10.11.
Danubius Hotel Annabella Balatonfüred
46.200 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval