Jó 2014. áprilisban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2014. április 3.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Akciós csomag ajánlattal három pihentető napot töltöttünk el,a Wellness Hotel Szindbádban. A személyzet minden tagja, akivel csak találkoztunk, udvarias és szolgálatkész volt. Kérdezni sem kellett mindenről tájékoztattak amint látták bizonytalanságunkat.Tiszta,kényelmes, szép szobánk volt, az ágyat azonban egy kicsit puhának találtuk. Meleg volt, de ablakot a szúnyogháló hiánya miatt nem akartunk nyitni, Talán ezek miatt az éjszakáink kissé nyugtalanul teltek.Napközben a wellness részlegben, ezt azonban bepótoltuk és nagyokat pihentünk,az úszás és szaunázás közötti időszakokban. A svéd asztalos reggeli és vacsora, minden tekintetben, /mennyiség és minőség/ kifogástalan volt. Talán a szezon elő miatt az udvar még rendezetlen volt, így az elhanyagoltság érzését keltette. Nagyon finom kávét főztek nekünk, de annak árát egy kicsit borsosnak ítéltük. Mindent összevetve azonban, nagyon szép helyen, nagyon kedves vendéglátókkal nagyon szép három napot töltöttünk el. Visszamegyünk!
Szerintem az mindennél beszédesebb, hogy az idén már a második pihenésünket itt töltöttük. Valóban a szobák szerények de mindenért kárpótól a személyzet figyelmessége és az ellátás. Számomra a wellnessben lévő uszoda volt igazán vonzó míg a párom a melegvízben lazított. A nyugdíjas akciók nagyon...
Lányommal pihentünk a szállodában, főszezonban, félpanzióval. A szálloda fekvése telitalálat, az ősfás környezet megelőlegezi a jó kikapcsolódást. A wellness részlegre - mint ahogyan a közös terekre is - ráférne egy átgondolt felújítás. Nálunk egyébként a jacuzzi vitte el a show-t (abszolút...