Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Élmény volt az szállás

Éva Vendégház BalatonudvariÉva Vendégház Balatonudvari a térképen

2014. januárban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2014. január 20.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Két éjszakát töltöttünk itt. Kedves, csendes hely közel a parthoz.A különálló kisházban kértünk helyet.A gyereknek egész nagy volt a szobája, nekünk pedig hangulatos kuckó jutott, amiből nyílott a kis fürdőszoba. Előszoba és kiskonyha tartozott és nagy fedett terasz még az épülethez. Ami kellhet minden volt a konyhaművészethez, ha nem akkor kaptunk. A hangyák kicsit erőszakosak voltak, így ha nem akartuk, hogy az ágyban nyüzsögjenek, akkor nem ettünk ott. Ezt aztán tiszteletben tartották.Éva néni, a kedves tulaj 50 éves vendéglátós múltú legenda. Aki nyitott és szívesen hallgat érdekes történeteket az ugorjon ki Éva nénihez a Les-hegyre az Öreg Présházba (300 éves), ami igazi múzeum és saját termelésű borát is megkóstolhatja a teraszon, amíg a Balatonban gyönyörködik. Mi stradolni Örvényesbe (cca 5km) jártunk át, hisz bringával voltunk. Remek, tip-top hely és ingyenes. Aki menne egy kis körútra, ne hagyja ki Dörgicsét (cca 5 km), minket nagyon megragadott hely.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Kiváló
Tisztaság:
Ár / érték arány:
Kényelem:
Szolgáltatások:Átlagos
Étkezés:Átlagos
Elhelyezkedés:
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Huszár Vendégház Örvényes - Napi árak
Napi árak
2024.11.11-ig
Huszár Vendégház Örvényes
40.900 Ft / 2 fő / éj-től ellátás nélkül
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz - Kényeztető pihenés Hévízen Tófürdő belépővel
Kényeztető pihenés Hévízen Tófürdő belépővel
2024.06.03-ig
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
59.823 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Ensana Thermal Aqua Hévíz - Wellness élmények all inclusive ellátással, előfoglalással
Wellness élmények all inclusive ellátással, előfoglalással
2024.12.23-ig
Ensana Thermal Aqua Hévíz
91.800 Ft / 2 fő / 2 éj-től all inclusive ellátással