Átlagos
2023. májusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2023. május 2.Nem ajánlom a helyet másoknak!
Már a foglalással kezdődtek a problémák: amikor a foglalást intéztem telefonon, akkor konkrét szobát kértem, amit a recepciós szabadnak mondott és le is foglalta számomra, azaz, megígérte, hogy azt kapjuk. Mikor odaértünk, kiderült, hogy nem azt kaptuk, közölték, hogy az már foglalt. A kiutalt szobánk a vasútállomásra nézett, így hallgathattuk a dízelvonatok zaját, a hangosbemondó információit a vonatokról, a vonatpótló buszok folyamatos berregését. Ezt vasárnap éjszaka tetézte, hogy a szomszédos rendezvénycsarnokban bulit rendeztek, a zene is áthallatszott, plusz a távozó (illetve nem távozó, hanem a bulit kint folytató) fiatalok üvöltözése, autókkal driftelés, kiabálás szinte hajnalig. Mivel a szobában nagyon meleg volt, ki kellett nyitni az ablakot, így dönthettünk, hogy a zaj miatt nem alszunk, vagy a meleg miatt. Szörnyű éjszaka volt. Ha ezt előre tudtam volna, biztosan nem jöttünk volna ebbe a rossz elhelyezkedésű szállodába! Az egyetlen előnye, hogy a fürdő mellett van.
A szálloda szakácsai ünnepi menüsort állítottak össze érdekes, változatos, nagyon szépen tálalt ételekből - ezt gálavacsorának nevezték. Az ételek között azonban volt sajnos, egypár nem jó minőségű: a marhaszelet kemény, rágós, a gusztusosan kinéző pisztráng "hűtőízű", nem volt finom, a dekoratív sütemények pedig mind ugyanabból a növényi cukrászhabból készültek, mesterséges aromával, más-más formában és körítéssel. Ráadásul második este, szinte ugyanazok kerültek megint az asztalra. Többen is otthagyták a tányérjukon.
A vacsora este 6-9 között volt.
A második napon 7 órakor mentünk vacsorázni, és már elfogyott egy-két főétel és köret. Kérdeztük, hogy lesz-e még belőlük, de közölték, hogy már nem. Vajon mit kapott, aki 8 órakor ért oda? A leves mellett nem volt egyáltalán leveses tányér, csak lapostányért lehetett találni. Senki nem volt, akitől kérni lehetett volna, így kicsi teáspohárba voltam kénytelen merni. Reggelinél kicsit jobb volt a helyzet, de ott is voltak hiányosságok: kifogyott gyümölcslé, vízzel felhigított kávé (a gépből előbb forró víz folyt a pohárba, majd utána a lefózött kávé - ez volt a presszókávé), ami mellé nem volt tej, a tejszínt pedig kérni kellett. Amúgy, a reggeli változatos és finom volt, mindenki találhatott magának megfelelő édes, vagy húsos, tojásos, sajtos ételt. A tálalás mindig nagyon ízléses.
A személyzet kedves volt, ha megtaláltuk ...
Az egész szállodában tisztaság van. Nagyon kényelmes az ágyban lévő matrac. Az ágy melletti lámpák azonban olyan alacsony kis dobozokon vannak, hogy nem lehet olvasásra használni azokat.
Mikor átmentünk a fürdőbe, leadtuk a szobakártyát, hogy ne kelljen vigyázni rá - mikor visszaértünk, döbbenten tapasztaltuk, hogy kijelentkeztettek bennünket. Ezt orvosolták, de a szobába kártyával már nem is tudtunk bemenni, csak a recepciós által adott kulccsal.
A meghirdetett program - zenés táncos est - elmaradt. Ezt pár nappal előtte jelezte a szálloda e-mail-ben.
Az árak nagyon magasak a szolgáltatáshoz képest.
Mindezek alapján nem adnék a szállodának négy csillagot.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Hotel Kamilla további értékelései
2025.09.04gyerekekkel
Kiváló
![]()
Nagyon tetszett a szabad átjárás a fürdőbe, ahol kifejezetten kellemes volt a szaunafalu, fantasztikus szauna szeánszokkal. Imádtuk a 0-24 órában használható gyógymedencét. Az ételek változatosak és finomak voltak. Tágasak, kényelmesek a szobák, ami külön tetszett, hogy hatalmas a fürdőszoba. A...
2025.08.24a párjával
Jó
![]()
Bőséges , változatos kínálat a reggelinél, de sosem volt friss a kifli, zsemle. Finom, sokféle étel, de az első két este elég hidegek voltak a fogások. Később már melegen tartottak. Közvetlen a strand mellett van, 1 se0 külö féle medence kint és bent, sok napágy áll rendelkezésre. Van...
2025.08.17a párjával
Átlagos
![]()
A szálloda elhelyezkedése a vasút mellett nem igazán jó. A recepció lehetne sokkal világosabb csalogatóbb. Az ételek ízei igen gyengék, kevés a választék. Ehhez képest áraik öt csillagosak. Az étterem tiszta volt, de az asztalok sok esetben foltosak, sokat kellett várni az elhasználódott eszközök...
A Hotel Kamilla legnépszerűbb csomagjai
Basic csomag
99.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Wellness a Kamillában fürdőbelépővel
119.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Flóra Eger
90.100 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
80.750 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Silver Hotel Hajdúszoboszló
95.220 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval