Kis horrortúra

Senkinek ne hidd el, hogy ez itt Barcs, ez bizony Somogytarnóca, egy egészen más település, ha a térképen megnézed, akkor is. És itt van ez a Széchenyi kastély. Mindenhol azt szokták írni, hogy le van zárva a környék, megközelíthetetlen, nem látogatható. Ez is volt aztán minden a háború után. Megvették, új tulajdonosa van, az el is kezdte rendbe hozni a tetőzetet, aztán valami abbamaradt, munka közben elárvult... Na, nehogy már nem akarnád megnézni! Töprengve sompolyogtam oda, de hát lesz, ami lesz. Szemben egykori szentély, magtár... a falak meg egészen épek. A nyílászárók nem annyira. Tulajdonképpen esteledett. Bemennél sötétedéskor egy romkastélyba? Na jó, de mikor jövök én még egyszer ide? Ahogy egyre beljebb mentem, úgy kezdtem tanácstalankodni, mert vagy működik a zseblámpa a mobilomon, vagy vakuval fényképezek vele, a kettő együtt nem megy. Így aztán maradt a csoszogó sötétben botorkálás a belső termekben, ahová már nem jutott be elég fény. Az épület fővonalában a lépcsőház áll, ránézésre a tervezett és épített szépség még tündököl a halottban, de ahogy felfelé próbáltam menni, láttam, hogy viszonylag frissan szakadt le darab valahonnan, egy lépcsőrészleg keresztbe fekszik a feljáratnál. Vessetek meg, de nem kockáztattam tovább, ha megsérülök, még segítséget sem tudok hívni. Hát ennyi maradt ebből a hajdani pompából. Volt azért ebben valami hátborzongató.