Elárvult tánccsoport

Volt ennek a szobornak küldetése, valamikor a magyar-jugoszláv barátságot jelképezte, egy ideig meg a horvát-magyar barátságot. Hát, csak átnevezzük, oszt annyi, úgy is jó. Viszont a szobor tényleg jó, a városban úgy hívják, "kóló", a balkáni táncra utalva, akivel beszéltem, így emlegette. Az volt az alapkoncepció, hogy a hat táncosból három errefelé néz, három meg arra, tehát bárki, bárhonnan jön a határra, annak táncolnak éppen üdvözlésképpen. Jó gondolat. De közben ránkszakadt a schengeni övezet, ami egyáltalán nem baj, csak a táncosoknak. Néztem a határon, ma már mindenki megállás nélkül húz át, senki nem nézeget semmiféle szobrot. Szóval ők csak táncolnak tovább a senki földjén, senkinek. Eltöltöttem itt egy negyedórát, beszélgetem egy öreggel, aki a határátlépő árnyékában ül, valamit talán árul, de kinek, amikor itt már nem áll meg senki, kérdeztem a WC-t, mert kellett volna, nem, nincs már itt semmi, áram sincs, vízvezeték sem működik, minden be van zárva, porlad a régi félelmetes határ. Nem is forgalmas, az emberek már nem erre járnak délre. De a táncosok csak táncolnak tovább.