Beparkoltam és egy tüneményes hölgy előjött azonnal a házból szeretettel, széles mosollyal, csupa derűvel, hogy tessék, jöjjek csak, nézzek, érezzem jól magam, mit szeretnék? Mondtam pirulva a Goszthony kúriát. . . igen, minden információt azonnal megkaptam, persze, kocsi maradhat, aztán majd jöjjek vissza, és beszélünk. Visszajöttem, persze. Ez az szép, oszlopos ház az övék, ebben laknak, Ami ezen kívül van a területen, az meg bárkié lehet, aki igénybe szeretné vanni. Megnéztük a házakat, különálló kis építményeket, egész kis üdülőfalu épült itt az idők során. A család a nagyvárosból költözött ide az erdők közé, hogy itt egy kis paradicsomot varázsoljon másoknak is. Az úton szemben áll a Goszthony nagykastély, bozótos parkkal, azt hiszem, egy gazdag osztrák vette meg, nem használja, aztán most hagyja szétesni. Párszáz méter a már emlegetett Goszthony kúria, egy múzeum, egy nevezetesség, a Bárdi Birtok végében pedig egy országosan ismert kegyhely, a Porciunkula kápolna áll, Goszthony Mária sírja is egyben, aztán mikor üdültél te egy olyan üdülőben, ahol egy kegyhely is áll? De ezen kívül van szauna, edzőterem, kis romantikus tavacska a kertben, csend, béke, erdők körben, és főleg csupa, csupa vendégváró, vendégszerető mosoly. Hát ettől kiemelkedő ez.