Jó kis sztori volt

Jöttem át az úton a Szent István templomtól, és egy kissrác letartóztatott. Fent állt az út szintje felett pár méterrel a korlátnál, és rám is fogta a pisztolyát, miközben kioktatott, hogy ugyan már nehezemre esett volna, elmenni jobbra vagy balra egy zebráig? Olyan 7-8 évesre tippeltem. Mondtam kétségbeesve, hogy igen, igaza lehet, de egyrészt olyan öreg vagyok, mint ez az országút, másrészt nagyon körülnéztem és nem jött autó, amikor átjöttem az úton. Ez mentő körülmény volt, végül is megkegyelmezett. Ha már ilyen jóba lettünk, hát elsétáltunk a 10 méterre lévő emlékműhöz, ehhez. Ez egy háborús hős, mondta a gyerek, oda is van írva az oldalára, és ide van eltemetve, ez alá a kő alá. Ebben erősen kételkedtem, láttam, hogy 1919 van az oldalára írva, kis gyorstalpalót tartottam a forradalom és háború közti különbségről, aztán meg is beszéltük. A kisfickó megmutatta mindkét pisztolyát, mert volt egy másik is, ez a színes szerint vizipisztoly volt, a másik meg egy üres műanyag. De volt neki bilincse is, azt is megmutatta és azt mondta, hogy évek óta mindenáron rendőr szeretne lenni. Itt, de leginkább Egerben. Mert ott jobb. Na, az olyanokra vadászna szívesen, akik például elvitték ennek a szobornak a kezét. Kinyomozná és talán meglenne a kéz. Akkor vissza is tehetnénk, mondtam én. Nem lehet, mondta a gyerek, mert tömör fém ez, nem bírná el a ragasztó. Hogy lenne tömör fém, amikor üreges a keze? Bele lehet nézni! Gyerek megkopogtatta a szobrot, és tényleg igaz. Nem tömör. Aztán meg van a forrasztás, hegesztés. Egyébként régi képeket láttam a szoborról a neten, puska volt a kezében, jó nagy, biztos azért vitték el a derék fémtolvajok. Na, hát így szórakoztunk a kis haverommal, végül ő a bringájára pattant és elhuzott hazafelé, de még sokig integettünk egymásnak.