DÉLIBÁB A BEREKBEN

Ismét egy Győrfi Lajos-mű, hiszen a Nagykunság szobrászai ők a testvérével, Györfi Sándorral. És nemcsak annyiban, hogy a régió meghatározó térművészei, hanem a témaválasztásaik okán is. Ez a Délibáb-díszkút Berekfürdőn a fürdő bejárata előtt áll, de hiába, hogy kút, amiből korábban meleg termálvíz folyhatott, az elnevezéséhez illően a közeli Hortobágy az ábrázolt témája. A kőoszlopon elhelyezett domborműveken szürkemarha gulya delel a pusztán a gémeskútnál, a Karcag határában lévő Zádor-híd mellett. Mert ez itt inkább a Zádor-híd, és nem a hozzá igencsak hasonlatos hortobágyi Kilenclyukú híd.
Büszke tartású, szép, ősi magyar állatok a pusztában. Gémeskút. Mindenkinek a tudatába égett hídforma. Eddig rendben, mondhatjuk. A termálvíz viszont, a nyomokból ítélve, jó ideje nem csorog a kútból, meg hát az összeillősége sem egyértelmű a bronzba öntött figurákkal. De tulajdonképpen nem rossz ez a társítás sem, hiszen a Berekfürdő Termál- és Strandfürdő két itteni kútból nyeri a gyógyvizet. Akkor ez is kipipálva. Leszámítva, hogy a műnek ez a része most erősen nyilvános WC-re emlékeztet.
De nem ejtettem még szót a mű elnevezésének, a fénytörésből eredő tünékeny légköri jelenségnek, vagyis a délibábnak a plasztikus megjelenítéséről. Bajban is vagyok, miként írjam körül a mészkőoszlop tetején halmozódó bronz hasonlatosságát kulturált szóhasználattal. Nem is próbálkozom, mindenkinek a fantáziájára bízom a képzettársítást, hogy néz ki ez a jókora anyagtömeg, amely egy biztos, ha valamihez, a lebegő délibáb jelenségéhez nem hasonlít, a délibábos pusztaságot nem idézi fel.
Összességében azt látom bizonyítva ezen az alkotáson, hogy esetenként a kevesebb több lenne. Nem kell mindent egy cikkben megírni, mondogatják tapasztalt, bölcs szerkesztők a kezdő firkászoknak. Egy térplasztikába sem kell minden helyi jelenséget belezsúfolni, mert kiütik egymás hatását.
Ami itt a lényeg és szépség: a szürkemarha gulya, a gémeskút, a pusztai híd, amely alatt ma már nem is folyik víz...