Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Öröm útközben

Bodrogkisfaludi Tájház BodrogkisfaludBodrogkisfaludi Tájház Bodrogkisfalud a térképen

Érdekes 2024. májusban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2024. május 26.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Bodrogkeresztúrról mentem valahová Olaszliszka, Sárospatak felé, aztán erre vitt a út. szerencsére. Nem gondoltam én itt látnivalóra, nem is tudtam semmit Bodrogkisfaludról, de hát ott volt az egyik sarkon egy nagy tábla, hogy tájház arra! Ilyenkor magától kanyarodik az autó, persze, hogy lehet bármilyen más dolgom, nyilván beugrom ide, mert ki tudja, mikor jövök még egyszer errefelé? Meg is találtam a tájházat, éppen a templom mellett van, telefonszám is van rajta, nyomtam is már az érintőképernyőt, aztán a hölgy azt mondta, hogy várjak, nem lakik közel, de nemsokára jön. Én addig mászkáltam a templomkertben, mindig vannak néznivalók, bánatos szentek meg háborús nyomorultak, az történelem áldozatai. Autóval érkezett a drága nő, aki félretette tennivalóit és haladéktalanul jött bebocsájtani engem. Beszéltünk aztán Bodrogkisfaludról, hogy a környező nevesebb települések árnyékában él, holott... és megnéztük a tájházat, ami nagyon alapos kis gyűjtemény, van vele kapcsolatban még tennivaló, sok eszközt, annak használatát nem ismerik, szakembereket is keresnek, akik jönnek, összeraknak valamit vagy megmutatják, hogyan működik. Én élveztem az ittlétet, a képek talán mutatnak valamit, de hát ezért - is - vagyunk magyarok, vagy mi... nem csak azért, hogy melldöngetve ordibáljunk, hanem azért is, hogy megbecsüljük az emlékeinket, értékeinket.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Fényképek (36)
Bodrogkisfaludi Tájház Bodrogkisfalud - EgyébBodrogkisfaludi Tájház Bodrogkisfalud - EgyébBodrogkisfaludi Tájház Bodrogkisfalud - EgyébBodrogkisfaludi Tájház Bodrogkisfalud - BelsőBodrogkisfaludi Tájház Bodrogkisfalud - BelsőBodrogkisfaludi Tájház Bodrogkisfalud - EgyébBodrogkisfaludi Tájház Bodrogkisfalud - EgyébBodrogkisfaludi Tájház Bodrogkisfalud - EgyébBodrogkisfaludi Tájház Bodrogkisfalud - EgyébBodrogkisfaludi Tájház Bodrogkisfalud - EgyébBodrogkisfaludi Tájház Bodrogkisfalud - EgyébBodrogkisfaludi Tájház Bodrogkisfalud - BelsőBodrogkisfaludi Tájház Bodrogkisfalud - BelsőBodrogkisfaludi Tájház Bodrogkisfalud - EgyébBodrogkisfaludi Tájház Bodrogkisfalud - EgyébBodrogkisfaludi Tájház Bodrogkisfalud - EgyébBodrogkisfaludi Tájház Bodrogkisfalud - EgyébBodrogkisfaludi Tájház Bodrogkisfalud - EgyébBodrogkisfaludi Tájház Bodrogkisfalud - EgyébBodrogkisfaludi Tájház Bodrogkisfalud - EgyébBodrogkisfaludi Tájház Bodrogkisfalud - EgyébBodrogkisfaludi Tájház Bodrogkisfalud - EgyébBodrogkisfaludi Tájház Bodrogkisfalud - EgyébBodrogkisfaludi Tájház Bodrogkisfalud - EgyébBodrogkisfaludi Tájház Bodrogkisfalud - EgyébBodrogkisfaludi Tájház Bodrogkisfalud - EgyébBodrogkisfaludi Tájház Bodrogkisfalud - EgyébBodrogkisfaludi Tájház Bodrogkisfalud - EgyébBodrogkisfaludi Tájház Bodrogkisfalud - EgyébBodrogkisfaludi Tájház Bodrogkisfalud - Külső képBodrogkisfaludi Tájház Bodrogkisfalud - Külső képBodrogkisfaludi Tájház Bodrogkisfalud - EgyébBodrogkisfaludi Tájház Bodrogkisfalud - EgyébBodrogkisfaludi Tájház Bodrogkisfalud - Külső képBodrogkisfaludi Tájház Bodrogkisfalud - EgyébBodrogkisfaludi Tájház Bodrogkisfalud - Egyéb
Népszerű szállások a környéken
gróf Degenfeld Kastélyszálló Tarcal - Napi árak félpanziós ellátással
Napi árak félpanziós ellátással
2026.04.30-ig
gróf Degenfeld Kastélyszálló Tarcal
Kérd ajánlatunkat!
Hotel Calimbra Miskolctapolca - Calimbra legkedvezőbb ár félpanzióval
Calimbra legkedvezőbb ár félpanzióval
2025.01.08-ig
Hotel Calimbra Miskolctapolca
75.520 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Hotel Medián Hajdúnánás - Wellness ajánlat félpanziós ellátással
Wellness ajánlat félpanziós ellátással
2024.12.24-ig
Hotel Medián Hajdúnánás
69.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval