Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Ambivalens élmény

Budakeszi Vadaspark BudakesziBudakeszi Vadaspark Budakeszi a térképen

Érdekes 2023. márciusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2023. március 4.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Kb. 15 éve voltam itt utoljára, az akkori állapothoz képest nagyon sokat változott a vadaspark, azóta új szolgáltatásokkal bővült, pl. van már Dinópark és Kalandpark is. Ezeket nem néztük meg, csak messziről, de onnan jó kis programnak tűnt a gyerekes családoknak. Egyébként a vadaspark is az, hiszen így a gyerekek is kicsit közelebbről is láthatják ezeket az állatokat, sőt, néhányat meg is simogathatnak az állatsimogatóban (ha akarják az állatok, ha nem). A bejárat után, illetve az útvonal mellett kihelyezett automatákból is lehet venni zoo-csemegét, ezzel lehet etetni az állatokat, de nem mindegyiket, csak azokat, ahol a karám kerítésére ki van írva. Ez nyilván élmény, és nem csak a gyerekeknek. Ennek ellenére bennem mindig kettős érzést kelt az egész park, mert nekem kifejezetten kicsinek tűnnek a karámok és a ketrecek. A vadaspark alapításának a célja az), hogy "természetes élőhelyükön" mutassa be az Európában őshonos, valamint a régióba betelepült állatokat. Én nem vagyok biztos benne, hogy ilyenek a természetes élőhelyeik.
A felnőtt belépő 3.600 Ft, a park területén van kávézó és játszótér, illetve baba-mama szoba is.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Fényképek (19)
Budakeszi Vadaspark Budakeszi - EgyébBudakeszi Vadaspark Budakeszi - EgyébBudakeszi Vadaspark Budakeszi - EgyébBudakeszi Vadaspark Budakeszi - EgyébBudakeszi Vadaspark Budakeszi - EgyébBudakeszi Vadaspark Budakeszi - EgyébBudakeszi Vadaspark Budakeszi - EgyébBudakeszi Vadaspark Budakeszi - EgyébBudakeszi Vadaspark Budakeszi - EgyébBudakeszi Vadaspark Budakeszi - EgyébBudakeszi Vadaspark Budakeszi - EgyébBudakeszi Vadaspark Budakeszi - EgyébBudakeszi Vadaspark Budakeszi - EgyébBudakeszi Vadaspark Budakeszi - EgyébBudakeszi Vadaspark Budakeszi - EgyébBudakeszi Vadaspark Budakeszi - EgyébBudakeszi Vadaspark Budakeszi - EgyébBudakeszi Vadaspark Budakeszi - EgyébBudakeszi Vadaspark Budakeszi - Egyéb

Budakeszi Vadaspark további értékelései

2023.09.30gyerekekkel
Kihagyhatatlan
Kedves Segítőkész emberekkel talalkoztam akik nagyon aranyosak voltak a gyerekekkel az akadály pályán
2023.06.17a párjával
Időpazarlás
Interneten 2600 Ft / fő áron hirdetik... Mire oda értünk 3600 Ft/ fő lett. Ebbe természetesen nincs benne a dínó-park ( amely szintén + 3600 Ft) . Kevés állat brutál nagy helyen... Közel ~500 nm-en 8-9 kecske szaladgál...nagyítóval kell keresni őket . A nagy hely természetesen kedvező...
2019.07.07a párjával
Kihagyhatatlan
Tavasszal látogattunk el a Vadasparkba, már nyitásra ott voltunk. A picit távolabbi parkolóban hagytuk az autót, így pár perc séta után érkeztünk a bejárathoz. Már ott a hölgy nagyon kedves volt, beszélgettünk pár szót. Belépés után készítettek rólunk egy fényképet, amit meg is lehetett venni...
Népszerű szállások a környéken
The Hotel Unforgettable - Hotel Tiliana by Homoky Hotels Budapest - Karácsony
Karácsony
12.23-27.
The Hotel Unforgettable - Hotel Tiliana by Homoky Hotels Budapest
Kérd ajánlatunkat!
Hotel Visegrád - Wellness kikapcsolódás
Wellness kikapcsolódás
2024.12.22-ig
Hotel Visegrád
99.360 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hotel Bellevue Esztergom - Tavaszi előfoglalási akció
Tavaszi előfoglalási akció
2024.06.16-ig
Hotel Bellevue Esztergom
70.467 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval