Guszta, de szökik

Épp egy külföldről hazalátogató barátnőmmel találkoztam, amikor felmerült a kérdés: hol együnk? Kinéztem hát ezt a helyet a neten. Tetszetős volt, hogy el lehetett vinni az ételt, így gondoltam kiülünk majd valahova elfogyasztani azt. Megérkezésünk után hamar rájöttem, hogy más választásunk nem is lett volna, mivel leülni sehova se lehetett. Mind a ketten egy New York hot dogot ettünk, én annyi különbséggel, hogy kértem hozzá tornádó chipset(pálcikára felfűzött, vékony burgonyachips darabok). Nincs - jött a válasz. Oké. Akkor csak a "new yorki kutyák" lesznek. Én a hot dogomra nem kértem savanyú uborkát. A pultos hölgyemény beütötte a rendelést, elvette a pénzt, visszaadta a visszajárót, majd kérte a következő rendelést, a következő vevőtől. Na most, néztem ki a fejemből. Bizony itt egy Uri Gellert is megszégyenítő, telepatikus adatátvitelről lehet szó, ugyanis azt, hogy nem kértem bele savanyú uborkát, valószínűleg így továbbította, az ételt összekészítő lánynak. Kész is lett a kajám, benne a nem kért tartozékkal. Jeleztem is, hogy de én nem kértem bele...mire gyorsan összedobtak nekem egy másikat. Jó. Elvittük. Időközben a hagyma, amely oly gusztusosan figyelt a barátnőm ételén, egyszer csak elszökött. Le a földre. Csapatostul. Szegénynek alig marad valami a hot dogján. Miközben ettem, az én hot dogomról is előszeretettel potyogtak jobbra-balra a ketchupos mustáros hagyma darabok. Ezen a ponton megállapítottuk, hogy ez bizony, nem egy "randikaja". Miután a hagymabombázásomat befejeztem, és sikerült leennem a barátnőm táskáját (is), vártam a jóllakottság érzését. De elmaradt. Olyan ettem is, meg nem is érzésem volt. Nem mondom, hogy egy buli után nem térnék ide be újra, bár elképzelhetőbb, hogy inkább maradnék a jól megszokott, minden sarkon lévő, gyorséttermeknél. Ahol hely is van, leülni.