Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

IKEÁS svéd étel

IKEA Budapest Étterem BudapestIKEA Budapest Étterem Budapest a térképen

Kiváló 2016. februárban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2016. május 12.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Amikor meghallom azt a szót, hogy IKEA, rögtön az IKEÁS svéd ételt látom magam előtt. Ami pedig: svéd húsgolyók barnamártással, vörösáfonya-lekvárral és sültkrumplival. Na és persze utána desszertnek a kihagyhatatlan svéd mandulatorta.
Kiskorom óta járunk a családommal Ikeába. Amikor először kóstoltuk, furcsa volt, hogy vörösáfonya-lekvárral kell enni a menüt. Aztán rájöttünk, hogy ez egy csodás ízkombináció. Azóta otthon is lekvárral eszem a húst, épp amilyen lekvár van. Rögtön megszerettük ezt a menüt, ez lett az egyik legkedvencebb ételem, és még az iskolai angol-fogalmazásaimba is ezt az ételt írtam bele kedvenc ételemnek.
Svéd húsgolyóból lehet választani adagméretet: 5 db-os, 10 db-os, 15 db-os vagy családi, azaz 30 db-os. Én a 10 db-os adagot szoktam kérni, azzal jól lehet lakni, és az ára is teljesen korrekt.
A svéd mandulatortának először az eredeti verziója volt. Amikor életemben először megkóstoltam, elámultam, hogy létezik ilyen hihetetlenül finom torta. Kijelentettem, hogy ez a legeslegkedvencebb tortám. Később lett ennek egy újított változata, és mikor ezt is megkóstoltam, csodálkoztam, hogy lehet még fokozni ezt az ízélményt, ami abból állt, hogy az eredeti mandulatortára tettek ropogós karamelldarabkákat csokoládéval borítva,tejszínhabbal megspékelve, szó szerint hab a tortán. Ez lett az én mennyei álomtortám.
Az innivalóknál pedig úgy működik a dolog, hogy fizetek egy fix összeget, utána pedig odamegyek a pohárral/bögrével az italautomatákhoz, ahol széles választék van, és azt iszok amit szeretnék, ráadásul újra is tölthető.
Az étterem önkiszolgáló, és az étkezés végén magunk visszük ki a tálcát a tálcagyűjtőbe, ezért van olyan kedvező, korrekt ára.
Mindig amikor belépek az IKEÁ-ba, s annak éttermébe, mindig körülvesz az a bizonyos megszokott IKEÁS hangulat, illat amit nagyon szeretek.
Nagyon megkedveltük az IKEA éttermét, hogy éveken keresztül rendszeresen járunk oda, nézelődés, vásárlás közben mindig beülünk az éttermebe, ez egy megszokott rutin. Sokszor van, hogy napközben a városban járkálva, programokkal összekötve ide jövünk ebédelni. Sőt, olyan is szokott lenni, hogy otthonról direkt az IKEA éttermébe megyünk csak azért, mert megkívántuk a svéd menüt, és végre ehessünk.
Barátaimat is elhívtam ide, velük is megkóstoltattam, nekik is megtetszett.
Később a párommal is eljöttünk ebédelni, ő is megkedvelte a húsgolyókat, és kijelentette, hogy máskor is, többször is jöjjünk ide.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Kiváló
Kiszolgálás:
Hangulat:Kiváló
Ár / érték arány:Kiváló
Tisztaság:

IKEA Budapest Étterem további értékelései

2026.02.15barátokkal
Szörnyű
Silány minőségű étel! Fagyos káposzta és rossz minőségű sajt! A legvisszafogottabban fogalmazva! Ha teheted hagyd ki
2026.01.02egyedül
Átlagos
Egy jó tanács, decemberben, illetve hétvégén semmiképpen ne menjetek, ha nem akartok óriási tömegben tülekedni, sorbanállni, majd utána asztalt vadászni, majd utána az italautomatáknál újra sorbanállni. Amúgy az ételek nagyjából ugyanazok, mint évekkel ezelőtt is, de a vegetáriánus ételek...
2025.03.23a párjával
Kiváló
Ahányszor vásárolunk az Ikeában, mindig eszünk is valamit. Többször ettünk svéd húsgolyót, szeretjük. Legutóbb lazacot ettem, kimondottan jól volt elkészítve. Ár/érték arány mindig kiváló, ha nem "csúcsidőben" megyünk, nem kell hosszan sorban állni.
Népszerű szállások a környéken
Ambient Hotel Sikonda - Előrefizetési kedvezmény félpanzióval
Ambient Hotel Sikonda
99.196 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Hotel Imperial Gyógyszálló Kiskőrös - Pihentető napok Kiskőrösön - korlátlan gyógyfürdőzéssel, félpanziós ellátással
Hotel Imperial Gyógyszálló Kiskőrös
78.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Thermál Park Hotel Egerszalók - Senior ár félpanzióval
Thermál Park Hotel Egerszalók
102.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval