Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Jöttünk, láttunk, kijöttünk

Perfetto Italian Kitchen - Október 6. utca BudapestPerfetto Italian Kitchen - Október 6. utca Budapest a térképen

Szörnyű 2019. júniusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2019. július 1.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Történt, hogy egy meleg júniusi napon a városban lófráltam a párommal, amikor úgy döntöttünk, hogy együnk egy jó olaszos pizzát! Kikötöttünk hát az Október 6. utcában, ahol viszonylag sok opció közül választhattunk. Amit kinéztünk, sajnos teli volt, így hát betértünk ide, a Perfettoba. Pincérünk egyből ott termett előttünk és érdeklődött, hogy 2 főre szeretnénk-e asztalt? Mondtuk, hogy igen, majd beinvitált minket a belső térbe. Ahogyan mentünk be, 2 pincér összereppent, majd hangos nevetésbe kezdtek, és miután elsétáltunk előttük, hangosan ránk köszöntek. Uhh, oké. Visszaköszöntem, az illem így kívánja. Leültünk az asztalunkhoz, kezünkbe vettük az étlapot/itallapot, és talán 3 másodperc sem telt el, az egyik vihorászó már ott is volt, hogy felvegye az italrendelésünket. De csalódnia kellett, még éppenhogy kinyitottuk a listát, így hát elment. Miután elment észrevettük, hogy tőlünk pár méterre, hármas triumvirátust alkotva néznek minket és közben gúnyosan ránk-ránk mosolyognak. Összenéztünk a párommal és egy véleményen voltunk. Kösz, inkább máshol hagyjuk a pénzünket. Szerintem egy vállalkozásnak kifejezetten rosszat tesz, ha egy ilyen bagázs szolgálja ki az éhes vendégeket. Egyébként végül egy kiválót ettünk ez után egy másik étteremben, ahol az összes pincér segítőkész volt és udvarias. És nem mellesleg a pizza is mennyei volt. Örülök, hogy nem maradtunk ebben a frusztráló légkörű pizzériában.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Szörnyű
Hangulat:Szörnyű

Perfetto Italian Kitchen - Október 6. utca további értékelései

2019.09.15kollégákkal
Gyenge
Olasz étterem a Bazilika vonzáskörzetében, az Október 6. utcában. A láncnak további 2 egysége található, szintén a belvárosban a Kecskeméti utcában, illetve a Bajcsyn. A beltér tágas, trendi, amolyan modern olasz, vörösréz csövek, dizájnos lámpák, rakott téglafal, a falakon fekete-fehér pizza-...
Népszerű szállások a környéken
Holiday Hotel Csopak - Kedvezményes ajánlat
Holiday Hotel Csopak
94.050 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Tó Wellness Hotel Bánk - Pünkösd
Tó Wellness Hotel Bánk
114.782 Ft / 2 fő / 2 éjtől választható ellátással
Dráva Hotel Harkány - Senior csomag 65 év felett
Dráva Hotel Harkány
Kérd ajánlatunkat!