Jó 2018. márciusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2018. március 6.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Egy fagyos februári napon érkeztünk ide a párommal, annak reményében, hogy igazán finom, olaszos fogásokban gazdag vacsorát tudunk itt eltölteni. A barátnőm jó előre lefoglalta az asztalt, melyet érkezésünkkor jelezte is a minket fogadó személyzetnek. Úgy 5 perc keresgélés után, nagy nehezen, megtalálta a nevet a listában, majd a helyünkre kísértek minket. Igazi olaszos hangulatú étterem, kellemes zenével a háttérben. A rendelésünket hamar felvette pincérünk, akinek fura hanglejtése volt. Mondhatni pökhendi? Én tésztát rendeltem erdei gombás mascarpone-szósszal, spenóttal és pármai sonkával. Viszonylag hamar megkaptuk a fogásokat. Elsőre falatra isteni volt! Második ízlelésre is könyörögtek az ízlelő bimbóim, hogy még - még! És aztán eljött a holtpont. Sok étellel ez a problémám mostanában, hogy egy idő után egyhangú lesz. Itt is ez történt. Megfelelően harmonizáltak az ízek, a spenót a mascarpone szósszal, a tészta félkeménysége is az igazi olaszos konyhára vallott. Csakhogy aztán már a sokadik falatra, inkább csak birizgáltam az ételt a tányéromon tudván, ez ennyi volt. Nem ad többet. Monoton ízélmény. A hely tiszta volt, a kiszolgálás megfelelő, máskor is elmennék ide, de talán valami mást rendelnék.
Hangulatos az étterem. A pincérek nagyon kedvesek, barátságosak, udvariasak figyelnek a vendégre. Az ételek nagyon finomak, az ár-érték arány kiváló. Nagy meglepetésben volt részünk mivel a pincérek felköszöntötték a páromat a születésnapja alkalmából. Egyáltalán nem számítottunk ilyen...
Kisebb családi vacsorát tartottunk, nem bántuk meg. Nagyon ízletes ételeket, fenséges desszerteket fogyasztottunk. A kiszolgálás udvarias, figyelmes volt.
Először jártunk ebben az olaszos pizzériában, pedig már régóta szemeztünk a hellyel. Ahogy olvastam a korábbi kommenteket, nekem egyáltalán nem ez jött le. Gondolom időközben megújult a hely, az értékelések nem követték a változásokat. A kiszolgálás először kicsit olaszos volt, de aztán ahogy...