Van, amit értek is, meg nem is

Szóval, van a sok-sok vidéki bemutatóhely, ilyen-olyan emlékház, felújított, meg a nemzeti turisztikának alávetett valami. Sok milliárdot odaadtunk ilyen-olyan fejlesztésre, bizarr neveken, a környék magasztos feltámasztásának támogatására, sok meg is valósult, sok működik is, sok meg nem. Van, ami már az első év után végleg bezárt. Na, de miért? Hát itt van egy ilyen bányász emlékház. A bányászat már nem korszerű tevékenység, nem kifizetődő Magyarországon, bezártak a bányák. Sok bányászati emlék maradt, abból sok kiállítás keletkezett. Én meg egy ilyenre pályáztam Bükkábrányban. Nem várom el, hogy dolgozó néne ott üljön, hátha jövök én. De azt elvárnám, hogy legyen valaki, hogy ha szólok, hogy itt vagyok, akkor jöjjön és nyisson. Ezt sok helyen megoldották, sok helyen meg nem érdekli az embereket. Tehát ott vagyok, zárva van. Környéken senki. Telefonálok az adott számra. Fel is veszi a remote hölgy, hát ő nem jön, nem ér rá, ez így nem működik. Különben is, zártkörű rendezvény van. Van a francokat, így én, itt állok az ajtó előtt, senki, de az égvilágon senki nincs se bent, se kint. Hát akkor volt vagy lesz zártkörű rendezvény... Na, menjetek a fenébe, gondoltam, de nem mondtam, és szombaton, turisztikai főműsoridőben megnéztem csak a kiállított gépeket, azokat szabad volt, így aztán jogot nyertem arra, hogy itt véleményt is nyilvánítsak. De azt akkor a szerkesztőség meg kimoderálná.