Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Ne gyere ide!!!!

Csikó Csárda CákCsikó Csárda Cák a térképen

Szörnyű 2018. májusban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2018. június 7.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
1 hónappal ezelőtt voltunk családi születésnapi rendezvény alkalmából. Előre mindent telefonon és személyesen is megbeszéltünk a főnökkel aki egyben felszolgáló is! Nem akartunk a sörpados helyen lenni, ezért a benti éttermi részre kértünk asztalfoglalást. A megbeszéltek ellenére nem azt kaptuk, hanem a sörpados helyet. A Főnök Úr/felszolgáló viselkedése kritikán aluli volt amikor ezt jeleztük. Még Ő volt felháborodva és tette a cinikus és primitív megjegyzéseket.Az ünnepi ebédtől sem ájultunk el, főképp hogy az 3,5 órán át tartott...bezzeg az osztrák vendégcsapat 1,20 óra alatt végzett, úgy hogy nem volt asztalfoglalásuk.....No comment!!! A maradék étel becsomagolása is kívánni valót hagy maga után, ugyanis nem csomagolták el azt a mennyiséget amit meghagytunk. A fizetéskor folytatódott a sor, ugyanis a nyugtán csak ezt olvastuk, hogy: GYŰJTŐ, GYŰJTŐ, GYŰJTŐ....stb. Gyakorlatilag nem tudtuk hogy mi mennyibe került. Ezt is szóvá tettük, ami szintén nem tetszett a főnöknek. Nem ajánlom senkinek ezt az helyet a modortalan pincérrel és a "becsapós" nyugtával....
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Átlagos
Kiszolgálás:Szörnyű
Hangulat:Szörnyű
Ár / érték arány:Szörnyű
Tisztaság:Átlagos

Csikó Csárda további értékelései

2022.05.23a párjával
Gyenge
Autózás Szombathely, Velem, Kőszeg vidékén, jó, jó, de hol eszünk, és hirtelen előállt ez a csárda. Nem volt az agyamban, nem készültem ré, egyszer csak ott volt. Jó, hát akkor netovább, itt van ez. Viszonylag sok autó ált a parkolóban, ez részben rossz jel, nincs bent hely vagy sokat kell várni,...
2019.07.11családjával
Bele olvastam az elöző értékelésekbe.Nagyon meg oszlanak a vélemények.De azzal tisztában kell lenni,hogy ez egy útszéli kiskocsma a falu mellet.Mi négyen ebédeltünk és szakácsként az a véleményem,hogy árban és minöségben elfogadhattó.Vannak drágább éttermek ahol a kockás abrosz már a retró desing...
2018.06.22a párjával
Szörnyű
Aki a címből arra következtet, hogy azért rövid, mert villámgyors a kiszolgálás, nagyot téved...Az ételekre "átlagos" minősítést adtam, mert többször jártunk itt, és megfelelt a minőség. De most más történt. A parkolóban 4-5 autó, hétköznap...ebédidőben. meleg volt, nem ültünk le...
Népszerű szállások a környéken
Hotel Írottkő K?szeg - Senior pihenés az Alpok lábánál
Senior pihenés az Alpok lábánál
2024.06.24-ig
Hotel Írottkő K?szeg
69.000 Ft / 2 fő / 3 éj-től félpanzióval
Hunguest Bük Bük, Bükfürdő - Senior ajánlat félpanzióval
Senior ajánlat félpanzióval
04.01-05.29.
Hunguest Bük Bük, Bükfürdő
157.920 Ft / 2 fő / 3 éj-től félpanzióval
Ensana Thermal Sárvár - Wellness élmények előfoglalással
Wellness élmények előfoglalással
2024.11.01-ig
Ensana Thermal Sárvár
81.000 Ft / 2 fő / 2 éj-től bőv. félpanzióval