Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Remek hely Cegléden

Lipóti Pékség & Kávézó CeglédLipóti Pékség & Kávézó Cegléd a térképen

Kiváló 2017. januárban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2017. január 25.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Érdekes tesztkérdés egy cukrászda vagy pékség megítélésében, hogy lehet-e fotózni. Erre a normális válasz az, hogy „persze”, de ezt aránylag kevés helyen halljuk. A tipikus az, hogy „mi célból?”. De a konkrét „nem” sem ritka. S van, ahol rászólnak az emberre, mint például az „A table” nevű helyen Retek utcai kirendeltségén.
A ceglédi Lipótiban megkaptam a „perszét”, amit díjaztam s mivel nem volt mögöttem sor, azt is tisztáztuk a kedves pultos hölggyel, hogy ő Arany János szülővárosába való, Nagyszalontára, ami Aradtól 80 km, onnan hozatja hentesünk az adalékmentes kenyeret. Ezt el is mondtam neki, annál inkább, hogy pékségben voltunk.
Vettem egy túrós rétest és egy magos kiflit, jó volt mindkettő, tisztes négy pont.
Maga a hely kiemelkedik a Lipóti pékségek közül, egy biatorbágyi cukrászdának, a Kemenesnek a termékeit is árulják, valamint a Gyulai Manufaktúra remek csokibonbonjait.
Az összélmény egyértelmű ötös, és az étel-ital front így felturbózva dettó.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Kiváló
Kiszolgálás:Kiváló
Hangulat:Jó
Ár / érték arány:Jó
Tisztaság:Kiváló
Fényképek (3)
Lipóti Pékség & Kávézó Cegléd - Külső képLipóti Pékség & Kávézó Cegléd - Étel/italLipóti Pékség & Kávézó Cegléd - Étel/ital

Lipóti Pékség & Kávézó további értékelései

2026.10.16a párjával
Jó
Idén októberben megejtett ceglédi gasztroturné alkalmával ismét betértünk a Lipóti pékségbe és egy vadkovászos rozsos római cipót vettünk, remélem jól rekonstrukálom a nevét. 1250 ft volt, fél kiló, tehát, ez átlagos ár /érték arány, hiszen 2000 ft felett van a kilóár. Tisztes négy pont, el is...
2020.09.06egyedül
Kiváló
Három év után ismét betértem a ceglédi Lipótiba. Nem volt konkrét szándékom, általában a pillanatnyi ihlet határozza meg, hogy ebben a pékségben mit kérek, mert a legtöbb termékük igényes és finom. Itt ráadásul tartanak felvágottakat is, meg zsírt. Előbbinek 6000 forint kilója (konkrétabban a...
2019.06.09egyedül
Kiváló
DEndre látogatásához képest annyi változás történt a Lipóti Pékség háza táján, hogy az épület külső homlokzata már nem fehér, hanem mohazöld színű festés kapott. A Kossuth Ferenc utca elején lévő saroképületben helyet kapott pékség kínálata elég széles, természetesen a Lipóti termékkínálat...
Népszerű szállások a környéken
Hotel Aquarell Cegléd - Szenior ajánlat
Hotel Aquarell Cegléd
84.747 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Garden Hotel Szolnok - Szállás reggelivel és wellness használattal
Garden Hotel Szolnok
93.330 Ft / 2 fő / 2 éjtől reggelivel
Aranyhomok Hotel Kecskemét - Szilveszter
Aranyhomok Hotel Kecskemét
244.008 Ft / 2 fő / 2 éjtől választható ellátással