Turini százak emlékműve Cegléd

A Kiegyezés után tíz évvel, 1877-ben vagyunk, oda kell visszamennünk, hogy megértsük az oszlop mondandóját. Amikor már enyhült a politikai feszültség a Monarchiában, de Kossuth városában még mindig állhatatosan őrizték 1848 emlékét, a ceglédiek Kossuth Lajost választották országgyűlési képviselőjüknek. Annak ellenére is, hogy tudták, a magyar forradalom kormányzója, a szabadságharc egyik szellemi vezére minden bizonnyal nem tér haza azok után, hogy 1851-ben másokkal együtt őt is jelképesen kivégezték Pesten, és nevét azóta is féli a császári hatalom. De a megtiszteltetés meg a remény és annak közvetítése fontosabb volt a józan megfontolásoknál. A képviselői posztra történő felkérést száz ceglédi polgár vitte el Turinba, a mai Torinó városába, Kossuth itáliai száműzetésének helyszínére. Nem jártak sikerrel. Egy erről az esetről szóló leírásban Kossuth ekként utasítja vissza a ceglédi atyafiak által közvetített felkérést:
Én osztrákmagyarrá sohasem leszek felelte keserűen. Még azért sem, hogy ily módon küzdjek a teljes függetlenségért. Elvtagadás árán lehetne csak hazatérnem, ezt nem tehetem. A "százak" azonban, majd később leszármazottaik később is megünnepelték az utazás évfordulóit, majd szövetséget is alapítottak "Turini Százas Küldöttség Múzeumbaráti Kör" néven. Az út 125. évfordulóján, 2002. január 24-én pedig felállították a Turini százak emlékművét. A mű egy ión fejezetű oszlop, miként a közeli református templom oszlopai is ilyenek, törzsén a száz küldött neve, felette Kossuth arcképe és Cegléd város címere. A neveket böngészve észrevettünk valami érdekesett: A tér közepén álló, 1902-ben felállított Kossuth-szobor mellékalakjai közül az idős apát egy valódi ceglédiről mintázta a szobrászművész, akit a helyiek csak Lédeci bácsinak ismertek. És az oszlop száz neve között szerepel egy Lédeczi János is 1877-ből. A kettő pedig lehetett ugyanaz a személy.