Érdekes
2026. szeptemberben, egyedül járt ittÉrtékelt: 2026. szeptember 21.Ajánlom a helyet másoknak is!
Úgy volt, hogy Csöngéről mentem Egyházashetyére, igyekeztem falvakon át, aztán közben megpillantottam néhány érdekes objektumot, kastélyt, templomot, harangtornyot, és bíztattam magam, hogy na jó, most időre megyek, mert bezárt délután háromkor a Berzsenyi-ház, na, de majd visszafelé!! A helyzet logikája azt gondoltatta velem, hogy a GPS ugyanazon az úton visz B-ből A-ba, mint ahogy A-ból B-be hozott. De nem! Mentem visszafelé, és csak nem jöttek velem szembe azok a dolgok, amiket kerestem. Viszont valami egészen más igen. Feltűnt a horizonton a Ság, aztán egyre közelebb jött, én meg hüledeztem, hogy mit rontottam el? Hogy a fenébe kerültem ide? De aztán csak megjött ez nagyon fura mértani alakzat, ami a Kemenes Vulkánpark szimbolikus épülete, jaj, hát Celldömölköt már eléggé bejártam, de hát itt még nem voltam, de ha már itt vagyunk Itt az ittjartamon van vélemény, hogy nem ér semmit, időpazarlás, na, de egyszer élünk, menjünk neki, ha ezt dobta a sors. A terület üres, nincsenek látogatók, parkoló, amennyit akarsz. Séta befelé, talán volt bizonyos meglepetés, hogy jééé, egy ember, a pár csellengő dolgozó elfoglalta a helyét, a srác felszaladt, gondolom, villanyokat kapcsolgatni, én meg közöltem, hogy rászánnék némi időt, bejárnám a múzeumot. Hát csak tessék, kb. másfél órás program. Annyi időt nem szántam rá, de kiderült, hogy kitöltötte volna. Rendkívül érdekes szerkezete van a háznak, zegzugos építmény, szokatlan lépcsőházakkal, de tele van szintenként tartalommal is. Magyarország egyetlen vulkanológiai múzeuma. Ismerjük a sok tanúhegyet a Balaton-felvidéken, láttunk már mindenféle geológiai bemutatót, de ez több, profibb annál, látványos, szórakoztató is olykor. Semmit sem bántam meg, hogy megálltam megnézni, jó program volt! És még más meglepetéseket is tartogat a környék.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kemenes Vulkánpark Látogatóközpont további értékelései
2025.08.18családjával
Időpazarlás
![]()
A kiállítás elavult, nagyrészt unalmas, érdektelen, túl tudományos, sok helyen avitt, megrongálódott. Az épület tetszik építészetileg. A kilállításra 10 évnél kisebb gyerek nem való, szinte biztos, hogy nem fogja érdekelni. Ha a Ság-hegy valaha egy vulkán volt és a tanuhegyeink sorába tartozik,...
2018.08.01gyerekekkel
Érdekes
![]()
Családi nyaralás alatt tértünk be ide. A közelben elfogyasztott ebéd után érkeztünk, nem voltak sokan, parkolóhely is volt bőven- ingyen. A park érdekes, az általános iskolás fiamnak tetszett és lekötötte. A vetített film kifejezetten tanulságos, lehet, más körülmények között nem figyelne rá...
Népszerű szállások a környéken
Vulkán Wellness Hotel és Kemping Celldömölk
47.680 Ft / 2 fő / 2 éjtől ellátás nélkül
113.400 Ft / 2 fő / 2 éjtől bőv. félpanzióval
64.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval