Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

A kis magyar Máriacell (Mariazell)

Celldömölki Nagyboldogasszony templom CelldömölkCelldömölki Nagyboldogasszony templom Celldömölk a térképen

Érdekes 2023. augusztusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2023. augusztus 29.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Mint tudjuk, Celldömölk a kistestvére az ausztriai Mariazellnek, ami az egyik leghíresebb Mária-zarándokhely. Ennek a templomnak nagy az előtörténete, volt már itt kolostor erre meg arra, pusztulás és romlás is, amíg aztán Koptik Odó apát el nem érkezett ide és el nem hozta a mariazelli kegyszobor másolatát. Egy darabig máshol próbálta elhelyezni, de az nem ment, fatemplomot épített, de azt kinőtték, végül négy éves kemény szponzorvadászat eredményeként sikerült felhúzatni itt egy templomot, és abba elhelyezni a kegyszobrot. Tán nem is írnék róla, mert hisz nem jutottam be hozzá közelebb, viszont fizettem érte, tehát jogot nyertem, azaz vettem. Úgy fizettem, hogy van a bejáratnál egy automata, abba kell a 200 forintosokat bedobálni, mint egy parkolóórába, hogy ennek hatására felgyulladjon a szent fény az oltárnál és arannyal tündökölni kezdjen az oltárkép azaz a szobor közvetlen környezete. Így aztán plátói áhítatot produkáltam, szórtam be a pénzt, az oltár meg szórta a fényt, meg a megváltást, dicsőséget felém.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Fényképek (9)
Celldömölki Nagyboldogasszony templom Celldömölk - Külső képCelldömölki Nagyboldogasszony templom Celldömölk - BelsőCelldömölki Nagyboldogasszony templom Celldömölk - BelsőCelldömölki Nagyboldogasszony templom Celldömölk - BelsőCelldömölki Nagyboldogasszony templom Celldömölk - BelsőCelldömölki Nagyboldogasszony templom Celldömölk - BelsőCelldömölki Nagyboldogasszony templom Celldömölk - EgyébCelldömölki Nagyboldogasszony templom Celldömölk - EgyébCelldömölki Nagyboldogasszony templom Celldömölk - Egyéb
Népszerű szállások a környéken
Vulkán Wellness Hotel és Kemping Celldömölk - Napi ár félpanzióval
Napi ár félpanzióval
2024.12.21-ig
Vulkán Wellness Hotel és Kemping Celldömölk
35.280 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval
Villa Plattensee Vonyarcvashegy - Legjobb ár
Legjobb ár
2024.09.29-ig
Villa Plattensee Vonyarcvashegy
25.080 Ft / 2 fő / éj-től büféreggelivel
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz - Kényeztető pihenés Hévízen Tófürdő belépővel
Kényeztető pihenés Hévízen Tófürdő belépővel
2025.05.01-ig
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
63.147 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval