Éttermi élményem

Az étterembe lépve kellemes érzés kerített hatalmába. Az asztalok fehér terítőktől világítottak, érezni lehetett a frissesség illatát, s azt, hogy itt tudatosan foglalkoznak a környezet tisztaságával.

A kedves arcú pincér mutatott néhány lehetséges helyet, határozott lépteiből, mozdulataiból következtettem, jó helyen töltöm az időmet. Érezhetően nemcsak testben, lélekkel is jelen volt, s néhány pillanatra kitüntetett érdeklődéssel figyelt rám. Kinek ne esne jól az ilyesmi? Egy sóhajnyi figyelmesség.

Aznap élő zene színesítette az estét. A zenész nem fukarkodott mosolyával, minden újonnan érkezőnek juttatott belőle. Leültem a kényelmi szempontból átlagosnak mondható fapadra, s amíg vártam rendelésemre, tekintetemmel körbejártam a helyiséget. A falakat iskolás gyerekek rajzai díszítették. Sajátos hangulatot adott ez a teremnek. Egy régi képen látható talán dédnagymama olyan kisugárzással, a szemében ülő olyan bölcsességgel nézett rám, hogy ha abban a pillanatban lehetett volna egy kívánságom, akkor beszélgetni szerettem volna vele. Legjobban az érdekelt volna, abban az időben az emberek tudatosan figyeltek-e magukra, hittek-e a személyiségfejlődés lehetőségében? Milyen megküzdési stratégiákat ismertek? Az elégedettség, alkalmazkodás, önzetlenség fogalmak mit takartak akkor?

E hangulatomból egy táncoló pár zökkentett ki, akik az életörömöt pillanatok alatt átsugározták rám. Köszönöm Nekik! Másoktól mindig lehet tanulni, szórakozni is merni kell.

A felszolgáló szakértelme nem volt lényeges számomra, mert az aznapi ételválasztásom egy tányérnyi ízletesen elkészített Cézársaláta volt.

A tulajdonos olyan kultúrát, szellemiséget tudott kialakítani a falakon belül- az évek alatt bizonyára -, ami a vendégek magas szintű elégedettségét biztosította. Hazafelé menet konstatáltam, hogy mennyi embernek el kellett fáradnia ahhoz, hogy nekem jó, emlékezetes estém legyen.

Nemcsak az ételek különleges íze miatt éri meg vendéglőbe, étterembe járni. Ha szerencsénk van, a lelkünk is jóllakik.