Valahonnan jöttek, egy másik országból, átmasíroztak idegen földeken, aztán egyszer csak vége volt, odáig tartott a nem önként választott út. Azt hiszem, a legtöbb katona nem önként megy meghalni valahová, inkább odaparancsolják. Fura érzés lehetett román katonának lenni 1944-ben, egy darabig arrafelé harcoltak, aztán fentről elkiáltották magukat a nagyok, hogy kanyar van, holnap emerre harcolunk. Nyergelj, fordulj! a Kőszívűből. Az úgy meg már milyen identitástudat, átformált ellenségkép napok alatt? Jött a szegény és rajtavesztett. A mások fordulatán. Hogyan járt volna egy magyar katona, ha Horthy kiugrási kísérlete sikerül 44 októberében? Ugyanígy. És mi a gumicsont? Feltettem egy közkérdést a közösségi médiában, hogy szerintetek ki tesz virágot, mécsest egy ismeretlen román katona síremlékére? Még, ha művirág is na, azonnal ellepték ismeretlen legyek a felületet, erről aztán van véleménye sokaknak, volt, aki vastagon wassalbertezett, mások úzvölgyéztek, sokakat meg kimoderáltam. Ez csak egy idegen srác maradványa, a halott katona nem ellenség, inkább a háborúk értelmetlenségének szimbólumai ők is. Valahol meghaltak valamiért, ki tudja ki volt ő, ki tudja kiért, miért, a semmiért. Vagy a végső nyugalomért.